Méhecskehotel a kertbe: ezért fontos, hogy legyen hova betérniük
Akár a teraszra is kiteheted, nem fognak bántani.
Ahogy jön a tavasz, és nyílnak a virágok, a kertekben és a zöldterületeken kezdenek megjelenni újra a méhek. A döngicséléstől a városban sem szabadulhatnak az emberek, és ez így van jól, hiszen a méhek fontos feladatot látnak el: a virágok beporzásával gyümölcsöt tesznek az asztalra.
Azonban a méhek száma az emberi tevékenységnek köszönhetően egyre fogy, az élőhelyük pedig csökken. Ezért különösen fontos segíteni a munkájukat, ahol csak lehet, például úgynevezett méhecskehotelek kihelyezésével a kertekben.
Mik azok a méhecskehotelek?
A méhek nem csak nagy kolóniákban élnek, egyes fajaik magányosan fészkelnek: ezek a fajok teljesen ártalmatlanok az emberre, nem támadékonyak, viszont ugyanolyan hasznosak, mint szociálisabb társaik. Az ilyen méhfélék sokszor földbe vájt lyukakba vagy partfalak réseibe rakják le a petéiket, így egyetlen hosszanti üregre van csak szükségük. Éppen ez az oka annak, hogy a számukra létrehozott darázsgarázsokba a támadékonyabb fajok nem tudnak beköltözni. Ennek köszönhetően az ilyen hotelek nyugodtan elhelyezhetőek akár panellakások erkélyein is, a nyugalmat ugyanis nem nagyon zavarják. Virág mellé telepítve pedig azonnal megvan az ellátmány is.
A méhecskehotel elkészítése nagyon egyszerű, de, ahogy mindennek, ennek is van egy amatőrbarát és egy hardcore barkácsverziója. A két legegyszerűbb elkészítési mód a nád- és a bambuszhotel. A nádhoz szükséged lesz egy nádszövetre, ezt szorosan fel kell tekerni, majd valamilyen módon, dróttal vagy kötéllel rögzíteni, és egy fűrésszel levágni belőle egy 30-40 centis darabot. Arra ügyelj, hogy egy dróttal tedd átjárhatóvá a nádszálakat, hogy a méhek biztosan be tudjanak költözni. Ezután már csak ki kell akasztani a kész menedéket a virágaid közelébe. A bambusz változat ugyanezen az elven működik. Ezúttal is arra kell figyelni, hogy szorosan egymás mellett legyenek a szálak, és, hogy jól tartsa őket a rögzítés.
A bonyolultabb változathoz már szükség lehet egy fúróra, és tetszés szerinti eszközökre ahhoz mérten, hogy a fent látható egyszerűbb vagy egy bonyolultabb változatot szeretnél elkészíteni. Az egyszerűbbhöz csak egy tűzifadarabra lesz szükséged. Ebbe fúrj kisebb-nagyobb, 2-10 milliméteres lyukakat egymástól kellemes távolságban, és kész is vagy. A felfüggesztésnél vigyázz, ne tudjon leesni a méhlak, mert ezzel árthatsz a méheknek.
Akinek jobb a kézügyessége, vagy ügyesebben barkácsol, egész kis házikót is készíthet a méhek számára, mely aztán a kert dísze is lehet. Egy mutatósabb példány elhelyezhető akárhol, és jó szolgálatot tesz a természetnek.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ha kíváncsi vagy arra, pontosan mi zajlik a hoteledben, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Intézettől beszerezhető egy látvány-méhecskehotel, melynek üregeit kémcsövek alkotják, az oldala pedig leszerelhető, így bármikor megfigyelheted akár otthon is a lárvák fejlődését. Természet iránt érdeklődő kisgyerekeknek is tökéletes ajándék lehet.
Védett állatok a kertben
Nemcsak a méhecskékre kell vigyázni a kertben, számos olyan állat és rovar van, mely védett, de szoros közelségben él az emberrel, ha pedig bántják, azért kifejezetten bírság jár.
Vigyázz a csigával, 2000 forintot ér darabja: ezekkel a védett állatokkal találkozhatsz a kertedben
Nézegess képeket!
ElolvasomA képek forrása: Getty Images.
OLVASD EL EZT IS!
- otthon
- újrahasznosítás