Álomszépen felújított konyhák 50 ezer forintból - Ezeket te is imádni fogod!

Már ennyiből is látványos változást érhetsz el. Íme, néhány ötlet!

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Olykor az anyagiakat felülírhatja egy-egy jó ötlet, korábban például olyan házakat mutattunk meg, melyeket raklapokból építettek. A konyha felújításának sem feltétlenül kell nagy összegekbe kerülnie, hiszen akár apróbb változtatások is elegendőek lehetnek ahhoz, hogy egészen másként fessen ugyanaz a helyiség az átalakítás után. Az internetről gyűjtöttünk képeket, melyekből ihletet meríthetsz a módosításokhoz!

Ebben a konyhában egy-két új dekorációs elemtől eltekintve szinte csak átfestés történt. Így olcsón ki lehet jönni, hiszen nem kell semmit cserélni, egy fehér festék litere pedig még ezer forint sincs a nagy áruházakban. Az utóbbi szín mellett szürke is került a konyhapult feletti sávba.

Fotó: evolutionofstyleblog.blogspot.ca

Itt egy új lámpát és egy antik tálcát is elhelyeztek a helyiségben, amitől teljesen megváltozott a hangulata. Érdemes a Vaterán keresgélni, 20 ezer forintért már találni szép csillárokat.

Fotó: www.jenniferrizzo.com

A fehérre festés sokkal világosabbá és modernebbé teheti a konyhát, ráadásul általában ehhez a színhez lehet a legolcsóbban hozzájutni. A szekrényre való festék, ha nincs különleges tulajdonsága, egy literes kiszerelésben körülbelül 3 ezer forint.

Fotó: jellybeanangel2.blogspot.com

Egy vidám szín új életet lehelhet a térbe. Mivel gyakran kicsi területről van szó, nem is szükséges sok festéket megvenni.

Fotó: www.remodelaholic.com

A fekete, a szürke és a fehér most divatos színek. Egy fekete csap ugyan nem olcsó, de a helyiség meghatározó hangulati elemévé válhat.

Fotó: www.thekimsixfix.com

A chalkboard lényege, hogy befestik a felületet, és utána mindenféle üzenetet rá lehet írni. Egy ilyen festékből egy liter néhány ezer forintért beszerezhető, és nem utolsósorban jópofa ötlet.

Fotó: www.runwaydaily.com

Ebben a konyhában a hűtőt festették át feketére, amire így akár a gyerekek is rajzolhatnak, de sokkal jobban mutathatnak rajta a hűtőmágnesek is.

Fotó: www.erinlauray.com

Álomszép erkélyek

Egy kisebb erkélyből is álomszerű helyet lehet varázsolni. Ezekre a balkonokra bárki szívesen elvonulna: gyönyörködj a képekben!

Irigykedni fogsz, vagy a tiéd is van ilyen szép? Képeken 11 álomszerű erkély

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük