Nyílt karácsonyi levél a nőktől nőknek: nem veszített aktualitásából a világháború óta

Bármilyen fájdalmas is a történelem távlatából visszatekintve, az első világháború kitörését kezdetben lelkes, hazafias, optimista hangulat is körüllengte, hisz a résztvevők a konfliktusok gyors lezárására számítottak, a katonák közül sokan pedig kalandként, a férfivá avatás fontos állomásaként tekintettek a sorozásra.

A hadba vonuló férfiak és hátrahagyott szeretteik is abban bíztak, néhány hónap elteltével győzelmet ünnepelhetnek, karácsonyra pedig újra együtt lehetnek. Kevesen gondolták, hogy a történelem egyik legvéresebb, legtöbb áldozatot követelő háborújában, egy elhúzódó és világméretűvé váló konfliktusban vesznek részt, bár 1914 decemberében ennek jelei már egyértelműen látszottak.

Béketörekvések a világháború első karácsonyán

XV. Benedek pápa 1914. december 7-én a hivatalos tűzszünetért könyörgött a kormányoknak, azt kérve, legalább karácsonykor, azon az éjszakán hallgassanak el a fegyverek, mikor az angyalok énekelnek. Ezt mindkét fél visszautasította, ugyanakkor alulról szerveződve mintegy százezer katona vett részt az azóta is példátlannak számító, spontán karácsonyi tűzszünetben, melyet máig a béketörekvések egyik legfontosabb szimbólumának tartanak.

Az első világháború kezdetének béketörekvései között fontos megemlíteni a már saját korában emblematikussá vált Nyílt karácsonyi levelet is, mely egy, a német és osztrák nőknek címzett nyilvános békefelhívás volt brit nők tollából. 

A levelet Emily Hobhouse írta meg 1914 novemberében, válaszul a német nőjogi aktivisták leveleire, melyeket a Nemzetközi Szüfrazsett Szövetség amerikai elnökének, Carrie Chapman Cattnek küldtek el. A háború egyre fokozódó borzalmait felismerve és a nők közötti szolidaritást szorgalmazva több mint száz szüfrazsett írta alá a levelet, melyet 1915 januárjában közölt az említett szövetség folyóirata, a Jus Suffragii.

Nyílt levél az ellenfél asszonyainak

A Németország és Ausztria asszonyainak címzett levelet, mely a Békesség a földön a jóakaratú embereknek kezdetű, közismert keresztény mondattal kezdődik, az alábbiakban saját, szabad fordításunkban közöljük.

„Nővérek!

Ezen a szomorú karácsonyon szólni szeretnénk hozzátok néhányan, már amennyire ez a sajtó útján lehetséges. Bár a karácsonyi üzenet, a békesség üzenete a háború sújtotta világban inkább hangzik gunyorosnak, mint reménytelinek, mi, akik mindig is békét kívántak, és kívánnak ma is, őszintén küldhetjük üdvözletünket mindannyiótoknak, akik hasonlóan éreznek, mint mi. Ne feledjük, hogy épp a szenvedés az, ami összeköt minket, együtt, közösen éljük át a fájdalom és a gyász tapasztalatait.

Mit tehetünk ily szörnyű körülmények szorításában? Az emberi konfliktusok zavaros tengerén hánykolódva csak abban bízhatunk, hogy egyszer révbe érünk a nyugodt parton, melyen sziklákként állnak a szeretet, a béke és a testvériség örök értékei.

Kérünk titeket, higgyétek el, hogy bármi történjék is, kitartunk a nemzetek békéjébe és a jóakaratba vetett hit mellett, és bár gyakorlati értelemben engedelmességgel tartozunk vezetőink felé, egy magasabb törvény felé köteleződtünk el, mely azt hirdeti, legyen békesség köztünk mindenkor. 

Bár fiainkat egymás ellen küldték, amitől a szívünk szakad meg, a legnagyobb fájdalmak közepette is hűek maradunk közös asszonyi mivoltunkhoz. Nem engedjük, hogy gyűlölet és keserűség mérgezze tovább ezt a tragédiát, mely legjobbjaink vérével szentelődött meg, és nem gyalázzuk meg vele áldozatuk hősiességét.

Bár sok minden történt mindkét oldalon, melyet, ahogy ti is, mi is bánunk, nem szabad hitelt adnunk a hazugságoknak, melyeket egymásról mesélnek nekünk. Reméljük, enyhíti aggodalmatok, ha tudjátok, minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy enyhítsünk a földünkön tartózkodó polgáraitok és a hadifoglyok sorsán és fájdalmán, ahogy mi is bízunk szívbéli jóságotokban, hogy ugyanígy tesztek a mieinkkel Németországban és Ausztriában.

Együtt éreztek velünk abban a gondolatban, hogy egymás ellen harcoló seregeink pusztítása szégyenfolt a civilizáció és a kereszténység tekintetében is? És abban, hogy még mélyebb borzalommal tölt el minket, hogy ártatlanok, megszámlálhatatlan asszony, gyermek, csecsemő, idős és beteg vált és válik áldozatává az éhínségnek, betegségnek és a halálnak a feldúlt keleti és nyugati területeken? Ahogy Dél-Afrikában és a Balkánon is láthattuk, a modern háború terhe azokra is ránehezedik, akik nem vesznek részt benne, amit a világ lelkiismerete nem tűrhet el.

Nem az a küldetésünk, hogy megóvjuk az életet? Nem sürget minket az emberség és a józan ész, hogy egymás felé nyújtsuk kezeinket a semleges országok asszonyaival együtt, és felszólítsuk vezetőinket a vérontás megszüntetésére?

A segítség, bármilyen hatalmas is, csak kevesekhez jut el. Ülünk továbbra is tétlenül, miközben ezrek halnak meg, vagy az emberiség nevében közös erővel felkelünk, és megmentjük őket? Csak egy út létezik, mindannyiunknak fel kell szólalnunk, legyen béke, a bölcsesség és az értelem nevében. Végső soron ezek döntenek majd, de nem lenne jobb, ha minél hamarabb megszólalnának, hogy megmentsék Európa asszonyait, lányait és gyermekeit, éppúgy, mint férfiúit?

A fegyverek zaján át is halljuk és őrizzük költőnk látomását:

»Száz nemzet esküszik: ne legyen más,
csak Könyörület, Béke s Szerelem a szabadok s jók között!«

Legyen a karácsony az a nap, mely elhozza ezt. A föld békéje tovatűnt, de ha megújítjuk hitünket abban, hogy az továbbra is ott rejtőzik mindenben, ami igaz, ez a karácsony megerősíthet benneteket, minket és minden nőt abban, hogy küzdjünk a visszatértéért.”

Válaszlevél is érkezett

A levél közlése után két hónappal 155 német és osztrák pacifista asszonytól érkezett válasz, melyben meleg és szívből jövő köszönetüket fejezték ki a karácsonyi üdvözletért, mely megerősítette őket abban, hogy a hadviselő országok asszonyai, bár hűségesek, odaadóak és hazaszeretőek, képesek túllépni nemzetük határain, és valódi szolidaritást vállalni az ellenfelekkel, hisz igazán civilizált nők sosem veszítik el emberségüket. 

Megfogalmazták azt is, hogy nőnek lenni az élet védelmét, támogatását jelenti, melyre sosem volt még akkora szükség, mint a minden oldalról halált és pusztulást szolgáló eszmék uralkodásának idején, a nőknek pedig nemcsak joguk, de kötelességük is kiállni a béke mellett, hogy az emberek újra egymásra találjanak, és eljöjjön az a nap, melyről a korábbi levél lezárását jelentő versrészletben az angol költő, Percy Bysshe Shelley is ír.

Képek: Getty Images Hungary.

Állítsd be a Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Femina!

• levél
• történelem
• világháború
• Karácsony