Ágyasból lett hatalmas uralkodó Kína egyetlen császárnője: Vu Cö-tien lenyűgöző története

Vu császárnő már egészen a kezdetektől fogva tudatosan haladt felfelé a ranglétrán. Szinte mindent elért, amit akart, útját viszont kegyetlen tettek, kivégzések és rejtélyes halálesetek kövezték ki.

Vu Cö-tien kínai császárnő
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sok hatalmas uralkodó mindent ekövetett, hogy megszerezze a trónt, és semmi se állhasson az útjába. Sokan nehéz és kegyetlen tetteket is véghezvittek azért, hogy elérjék céljaikat. 

Vu Cö-tien sem ódzkodott a könyörtelen döntésektől, melyek hozzásegítették ahhoz, hogy ágyasból egy ország irányítójává váljon. Ő volt az első és egyetlen olyan nő Kína történelmében, akit nem császárnéként, hanem hivatalosan is elismert császárnőként tartanak számon. Hataloméhes és szívtelen volt, mindemellett  kitartó és ambiciózus. Kegyetlen döntései sokszor teljesen szükségtelennek tűntek, ám a szakértők szerint uralkodásával mégis jót tett az ország lakóinak és fejlődésének.

Szolgálóból magas rangú ágyas

Vu születési helye pontosan nem ismert, de valószínűsíthető, hogy Vensuj megyében jött a világra 624-ben, a Tang-dinasztia uralkodása alatt. Édesanyja az előkelő és befolyásos Yang családból származott, édesapja pedig fakereskedő volt, így jómódúnak számítottak. Mivel több szolgájuk is volt, a lánynak semmilyen házimunkát nem kellett végeznie, ezért apja arra biztatta, hogy olvasson és tanuljon minél többet, ami ekkoriban ritka volt. Így az évek során széles körű politikai, gazdasági, irodalmi és zenei ismeretekre tett szert. 

vu cotien 5 pinterest
Fotó: Pinterest

14 évesen került Tang Taj-cung császár palotájába alacsony rangú ágyasként. Először csak szolgálói feladatokat végzett, mosott, és ágyneműket cserélt, ám különleges szépségének és kiemelkedő intelligenciájának köszönhetően gyorsan feljebb jutott a ranglétrán. Állítólag úgy hívta fel magára a császár figyelmét, hogy egy nap kettesben maradt vele, és meg merte szólítani, majd a politikáról kezdtek beszélgetni. Az uralkodót lenyűgözte a fiatal lány, ezért magas rangú udvarhölggyé, illetve, úgymond, titkárnőjévé tette őt.

Valószínűsíthető, hogy Vunak már ekkor szilárd elképzelései voltak arról, hogy mit szeretne elérni, és ravasz módon mindent előre kitervelt. Ezt bizonyítja az is, hogy már trónra kerülése előtt is közeli kapcsolatot alakított ki Tang Taj-cung fiával, akivel titkos viszonyba is bonyolódtak. Amikor az uralkodó elhunyt, és utódja kezébe került a hatalom, Vunak hivatalosan a többi ágyassal együtt kolostorba kellett volna vonulnia, mert a szabály úgy tartja, a császár halála után más férfi nem érintheti őket. Ő azonban az új uralkodó, Kao-cung ágyasa és kedvence lett. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Kivégzések, halálesetek kövezték ki a trón felé vezető útját

A tapasztalatlan fiatal férfi egyenesen rajongott érte, így egy idő után a nő képes volt elérni, hogy a fontos politikai kérdésekben is kikérje a véleményét, meghallgassa, sőt nem ritkán az is előfordult, hogy ő hozta meg helyette a döntéseket. A feleség, Vang császárné féltékeny lett rá, ezért Vu tudta, hogy valahogy ki kell iktatnia riválisát. Közben Vunak két fia és egy lánya született a császártól, a kislány azonban csecsemőkorában meghalt. A források szerint maga a fiatal nő ölte meg azért, hogy ráfoghassa Vang császárnéra, mivel a tragédia okozójának nyilvánosan is őt kiáltotta ki. Pert is indított ellene, később pedig boszorkánysággal vádolta. Az ügyben a császár végig ágyasa mellett állt. Végül elérték, hogy az asszonyt és a másik szeretőt megfosszák rangjuktól, így Vu főfeleség, majd 655-ben császárné lett.

Úgy tudni, az egykori uralkodónénak levágatta a kezeit és a lábait, majd egy borral teli kádban hagyta meghalni, ráadásul nem sokkal később egyik fia, a koronaherceg is elhunyt rejtélyes mérgezésben. És mivel Kao-cungnak szándékában állt az asszony húgát ágyasává tenni, Vu őt is megmérgeztette, majd bátyjaira kente az egészet, akiket ezért száműztek az országból. Nem sokkal később másik fiát is bűncselekményekkel vádolta meg, és kiűzette Kínából. Az asszonynak egyébként élete során hét gyermeke született.

Bár ekkor még csak császárné volt, óriási befolyása volt az ország kormányzásában, a legtöbb döntést ő hozta meg, nem pedig a császár. A tanácsadók nem akarták, hogy ő örökölje majd a trónt, Kao-cung 683-as halála után azonban övé lett a hatalom. Bár hivatalosan ekkor fia, Li Csen, azaz Csung cung lett az új vezető, ő maga császárnéként és régensként tovább uralkodott. Mivel Csung-cungot Kao-cung halála előtt arra kötelezte, hogy mindenben kérje ki Vu véleményét, gyakorlatilag az ő kezében volt az összes fontos döntés. Később azonban összetűzésbe kerültek egymással, így az asszony lemondatta őt, és Kao-cungtól született legkisebb fia, Li Tan-kó, más néven Zsuj-cung lépett a trónra, aki 690-ben megtette anyját császárnőnek. Bár a hagyomány szerint nő sosem kaphatta volna meg Kínában a császári címet, a titkosrendőrség támogatásával Vunak mégis sikerült. Állítólag az őt segítő katonatisztet és annak egész családját kivégeztette, mert úgy vélte, hogy ellene fordultak.

wu zetien thereaderwikicom kesz
Fotó: thereaderwiki.com

Uralkodása császárnőként

Uralkodása alatt több arisztokrata családot és vezetőt kivégeztetett, hogy megvédje hatalmát, és kémekkel, titkosrendőrséggel figyelte az embereket, hogy előre tudja, ha valaki ellene szervezkedik. Amíg övé volt a trón, Kína gazdasága erősödött, az életkörülmények javultak, és meghallgatta az alattvalóit, gyakran az ő véleményük alapján hozott intézkedéseket. Újranyitotta a Selyemutat, miután azt a pestisjárvány miatt lezárták, és az ország lakóinak anyagi helyzete is javult. Így kegyetlenségei ellenére is úgy tartják a szakértők, hogy rendkívül pozitív hatással volt Kínára az uralkodása

Vu császárnő síremléke.
Vu császárnő síremléke.
Fotó: Werner Forman

A császárnő sok fiatal szeretőt tartott, és később az ország ügyei helyett inkább velük múlatta az időt. Egyre paranoiásabbá, gyanakvóbbá vált, nem bírt leállni a különböző afrodiziákumok fogyasztásával, és függő lett. Két ágyasával megromlott a kapcsolata, ebből pedig sok botrány adódott, majd szép lassan hatalma is meggyengült. A bíróság és a vezetők nem voltak hajlandóak tovább tolerálni viselkedését, ezért kivégeztették szeretőit, és lemondatták őt a császárnői címről. Vu Cö-tien ekkor már nagyon rossz egészségi állapotban volt, és 705-ben el is hunyt. Sírjához még halála előtt hatalmas kőoszlopot emeltek, ám a tábla üresen maradt. A császárnőt sokan szörnyetegnek tartották, és leginkább szívtelen, kegyetlen tettei maradtak fenn a történelemben, azonban az nem kétséges, hogy jó uralkodója volt Kínának.

Híres uralkodók arcrekonstrukciói - kvíz

A tudomány vívmányainak hála, mára már lehetséges szembenézni a több száz vagy akár több ezer éve élt emberekkel. Magunk is számos cikkben mutattunk már be ilyen arcrekonstrukciókat, jelen kvízünkben pedig történelmi uralkodók valósághű viasz illetve 3D-arcrekonstrukcióira kérdezünk rá. A kérdés egyszerű: kiről készülhetett az arcmás?

Törikvíz: melyik híres uralkodó arcrekonstrukcióját látod a képen?

Kvíz!

Elolvasom

Képek: Getty Images Hungary, Pinterest, thereaderwiki.com.

Ezt is szeretjük