18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Ilyen volt a világ első vibrátora

Képeken a szexjátékszerek története

Az előző generációk sem voltak híján a pajzán örömöknek, persze, szigorúan egészségügyi céllal.

Az első vibrátorok a 19. század végén jelentek meg, gyógyászati segédeszközként. Többek között az akkor hisztériának nevezett lelki bántalmat igyekezték gyógyítani velük, melyet összefüggésbe hoztak a méh megváltozott működésével. Szexjátékszerekből azonban már az ókortól kezdve sem volt hiány, és minden kultúra kitermelte a saját ízléséhez leginkább passzoló örömszerző tárgyakat. Íme, egy kis ízelítő.  

A kutatók szerint akár a világ egyik első szexjátékszere is lehetett ez a 28 ezer évvel ezelőttről származó kőtárgy.

Fotó: http://news.bbc.co.uk

Már a görögök is használták az olisbos nevű, fából vagy bőrből készült műpéniszt. Ez a darab a 19. századi Japánból származik.

Fotó: commons.wikimedia.org

Az első klasszikus értelemben vett vibrátort az amerikai fizikus, George Taylor fejlesztette ki, és gőzmeghajtással működött.

Fotó: http://www.ivillage.com

Nem sokkal később megjelent az első elektromos modell is, Joseph Mortimer Granville fejlesztése, melyet azonban nem nőknek szántak, hanem férfiaknak, méghozzá relaxációs, izomlazító céllal.

Fotó: http://www.a1social.com

Hasonló célokat szolgált a Pulsocon elnevezésű bájos kis szerkezet, ami valamivel praktikusabb volt kortársánál. Nagyjából az 1880-as évektől az 1920-asokig volt forgalomban.

Fotó: http://www.refinery29.com

Dr. Johansen találmánya ennek árnyaltabb, a képen cserélhető fejű kivitele látható a 20. század első éveiből.

A technika korszaka pedig lehetővé teszi, hogy a mobiltelefon pillanatok alatt szexjátékká alakuljon a MyVibe nevű alkalmazással.

Fotó: http://lixado.com

Még több retró játékszer

Ha megragadott az emberi fantázia határtalansága, nézz körül a retró vibrátorok múzeumában.

Retro vibrátorok a század elejéről

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük