Ma 50 éves Prokopp Dóra - A Szerencsekerék háziasszonya ma is gyönyörű
Prokopp Dóra semmit sem veszített szépségéből az elmúlt 25 év alatt.
Ma ünnepli 50. születésnapját Prokopp Dóra, akit a kilencvenes évek első felében zárt szívébe az egész ország, miután 1993-ban ő lett a Szerencsekerék háziasszonya. Négy évvel később az RTL Klubhoz igazolt, ahol a Dóra mozija című filmes magazint vezette, amely aztán 2000-ben Rajongó címmel átkerült a Magyar Televízió műsorába. Az ezredfordulót követő években több tematikus tévécsatornát is elindított, az ő nevéhez köthető például a Pax TV, a Paprika TV és a Deko TV létrehozása is.
Az elmúlt években nem túl gyakran találkozhattunk vele a képernyőn, mivel a tévézés helyett vállalkozni kezdett: 2009 januárjában nyitotta meg kapuit a Pastrami Étterem Óbudán, amelynek ő az egyik tulajdonosa. Prokopp Dóra a magánéletben is megtalálta a boldogságot, hiszen évek óta boldog házasságban él férjével, Krasznai Jánossal, arról nem is beszélve, hogy három gyönyörű lány és egy fiú büszke anyukája.
Képes összeállításunkban megnézheted, hogy mennyit változott Prokopp Dóra az elmúlt 25 év alatt, mióta megszerettük a Szerencsekerék háziasszonyaként.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- műsorvezető