Palotás Petra az RTL kedvenc női műsorvezetői közt volt, most író: új könyvéről mesélt a Feminának

Palotás Petra 2001-ben robbant be a köztudatba az RTL Klub műsorvezetőjeként, és hamar országosan ismertté vált. Évekig láthattuk a Reggeliben, valamint otthon- és utazási magazinok kedvelt háziasszonyaként, ahol mindig kifogástalan stílusával és természetes kisugárzásával ragadta meg a nézők figyelmét. Bár a képernyőn már hosszú ideje nem szerepel, rajongótábora évről évre egyre bővül, és a közönség továbbra is szeretettel követi minden lépését.

Palotás Petra interjú

Az elmúlt években Palotás Petra sorra adta ki izgalmasabbnál izgalmasabb regényeit, amelyek mára már több ezer olvasó szívébe belopták magukat. Legutóbb megjelent könyve, a New York Café Budapest, már a megjelenés pillanatában hatalmas sikert aratott, és pillanatok alatt beszédtéma lett az olvasók körében.

Az írónő a Feminának adott interjújában mesélt a könyv megszületéséről, arról, hogyan válnak a mindennapjai részévé a szereplői, és bepillantást engedett 19 éves házassága titkába is.

Hogyan született meg a New York Café Budapest története?

- Ez egy régre visszanyúló folyamat. Már kislányként is sokat jártam Pestre, a Trefort Ágoston Gimnáziumba. Bár budai lány voltam, hamar kialakult egy pesti baráti köröm, rokonok is éltek ott, így sok időt töltöttem a városrészben. Mindig megcsodáltam a New York-palotát – hol gyalogosan, hol a villamos ablakából –, és később felnőttként már be is tértem kávézni. Körülbelül hat évvel ezelőtt anyukámmal és a testvéremmel ültünk be oda egy kávéra, és akkor éreztem először igazán, hogy ez a hely valamiért nagyon izgat engem. Ráadásul sok nagy klasszikusnál is felbukkan a New York kávéház, akiket előszeretettel olvasok.

- Ez indította el bennem a gondolatokat, majd tavaly az ünnepek környékén döntöttem el, hogy regényt szeretnék írni róla. Januárban tettem meg az első lépést: felkerestem a kávéház tulajdonosait, akik Juhász Anna irodalmárhoz irányítottak. Itt kezdődött a közös munka. Ő terelgetett az archív anyagok és források felé, hogy merre érdemes kutatnom. Az egészben az izgalmas, hogy bár a történet fikció, valós és hiteles kulisszák közé szerettem volna helyezni. Minden apró részletnek stimmelnie kell.

Mondtad, hogy tavaly karácsonykor döntötted el, hogy ennek a regénynek meg kell valósulnia. Mi volt előbb: a helyszín, a történet vagy a szereplők? 

- A helyszín hangulata volt az első. Tudtam, hogy ez az épület érzelmileg fontos számomra, és innentől nagyon gyorsan elindult minden. Ha valaki sok történetben elmerül – olvasóként és íróként is –, kialakul egyfajta tudatos menetrend. A helyszínhez hamar társulnak karakterek, utána pedig jön a kihívás, hogy összefűzzem őket, hiszen én ugye többszereplős regényekkel dolgozom. 

- Egyébként már most tudnék mondani hat-nyolc következő történetet, amit meg szeretnék írni. Egy szerző fejében van egy belső tár, ahol ezek a regények mozgolódnak, hol egyik kerül előtérbe, hol a másik. Tavaly karácsonykor, amikor ismét elsétáltam a palota előtt, éreztem, hogy ez a történet már elég hangosan „szól”, itt az ideje megszületnie.

A szereplők ezután jönnek, akik előbb-utóbb a barátai lesznek a szerzőnek, vagy legalábbis nagyon-nagyon fontos ismerősei.

Hogyan néz ki egy ilyen folyamat, és mennyi idő alatt írtad meg a könyvet?

- Nagyon intenzíven dolgoztam rajta, kilenc hónap alatt készült el. A nettó írási időt nehéz megmondani, mert a kutatómunka már azelőtt elkezdődik, hogy leülnék a laptop elé. Sok olvasás, jegyzetelés, beszélgetés előzi meg, majd kíséri végig a folyamatot.

Ezt a kutatómunkát teljesen egyedül végzed, vagy kapsz segítséget?

- Kilencven százalékban egyedül végzem, de természetesen van segítségem is. Például a Kékestetőnél az egri és a gyöngyösi könyvtár nagyon sokat segített az archív anyagokhoz való hozzáférésben. Anna is nagy segítség volt, amikor megmondta, mely könyvek elengedhetetlenek a New York Café Budapesthez. Mellette én olvastam, jegyzeteltem, kutattam. 

- Néha azért elgondolkodom, hogy Ken Follettnek például van – azt hiszem – 25 alkalmazottja, akik bedolgoznak végig a könyveknél. Ilyen nálam nincs, szerintem nem is lehet róla álmodni. De talán nem is szeretnék, mert borzasztóan szeretem kézben tartani a dolgokat.

Amikor már benne vagy a sztoriban, mennyire tudsz kikapcsolni, eltávolodni a történettől és a szereplőktől?

- Nagyon nehezen. A szereplők velem maradnak, ami kicsit skizofrén érzés néha. Főleg, amikor még nincs meg a történet folytatása, és annyira izgat, hogy nehéz kordában tartani a gondolataimat. A családom ismeri ezt, elfogadják, és nagyon jó partnerek benne. A férjem például most mondta, hogy hét év után szeretne olyan nyaralást, ahol nincs nálam laptop. Néha valóban lassítani kellene.

- De egy szerző nemcsak azért ír, mert írni kell, hanem mert belső késztetése van. Amikor vége van egy regénynek, az egy kicsit gyászfolyamat is: ideig-óráig ürességet érzek, nehéz elengedni a szereplők kezét. Éppen ezért olvasóként is lassú típus vagyok, szeretek időt adni egy történetnek, megemészteni, elkalandozni vele.

Nem érzed néha, hogy rossz korba születtél? Hiszen a könyveidben szereted rendszeresen felidézni a kosztümös időszakokat.

- Nehéz erre válaszolni, mert sokszor van a múltidéző nosztalgiában egyfajta illúzió. Lehet, hogy hamar meglepődnénk, ha az akkori mindennapi gondokkal szembesülnénk.

De számomra van ebben valami nagyon vonzó, a csendesebb, lassúbb világ, ami nyugalmat ad. A mai világ néha túl gyors, túl hangos, túl gyorsan változó.

Persze, van bennem egyfajta múltba révedezés, álmodozás, szeretem, amikor a nő szép ruhában van, amikor egy férfi udvarol. De ha őszinte akarok lenni – és tudok is lenni –, akkor ezek az időszakok kőkemények voltak. A két világháború közti korszak, a spanyolnátha-járvány utáni időszak, több millió haláleset, elképesztő szegénység bizonyos rétegekben. Pontosan tudom, hogy ilyenkor a könyvekben van egy kis varázslat, de én szeretem ezt a varázslatot.

Mi az oka szerinted annak, hogy mégis szeretsz ebbe a korszakba visszarepülni?

- A mai világ számomra sokszor túl gyors, és ezáltal túl felszínes, fojtogató. Nehéz igazi értékeket találni, mert annyi vizuális és egyéb információ árad felénk, hogy nehéz megtalálni a valódi kincseket az esetleg szép felszín alatt. Ugyanakkor, hogy miért pont a 20. század eleje? Minden úgymond lassúsága ellenére egy borzasztóan izgalmas korszak volt. Néhány évtized alatt annyit változott a világ, nem sokrétűen, de nagyon jelentősen. Mind a női egyenjogúság, mind az orvostudomány, fantasztikus tudományos felfedezések születtek. Igazi klassz, izgalmas korszak volt.

Nagy sikere van a Dacszövetség című sorozatodnak is. Melyik áll hozzád közelebb, a sorozat vagy az egyedülálló könyvek?

- Mindegyik másért. A Dacszövetséget imádom, hiszen tulajdonképpen már harmadik éve benne élek egy történetben. Ilyenkor van egy kis szusszanásnyi szünet, amikor a Kékestető vagy a New York Café Budapest megszületett, olyankor pár hónapra elengedem a lányok kezét. De a Dacszövetség egy nagyon mély és hosszú történet. Ott sokáig tart eljutni a végére, ami szándékos, mert nagyon nagy karakterfejlődések vannak, amiket egy hat hét alatt játszódó történet nem tudna felölelni. Ennél a regénysorozatnál is van bennem egy nagy adag önzőség, mert rengeteget tanulok közben. A kutatómunka által gazdagodom, felfedezek, gazdagabb leszek. Például a Dacszövetség írása közben két év alatt többet tanultam Hamburgról, mint előtte 15 év alatt. Tehát ez egy nagy munka, de nagyon sokat ad.

A lecsendesült „romantika”, ami sokszor áthatja az írásodat, mennyire jellemző a házasságodra?

- A romantika klasszikus értelemben sem a Kékestető, sem a New York Café Budapest történeteiben nem jelenik meg, hiszen nem fiatalok között szövődő szerelmi kapcsolatokról van szó, ahol a naplementében szürcsölik a pezsgőt. Talán ez a házasságomra is jellemző, hiszen a romantika pillanatokból áll össze. Valami akkor is lehet romantikus, ha nincs ott se nő, se férfi, se szerelem; még egy magányos séta is romantikus lehet a maga módján, és ez számomra nagyon fontos. Inkább a rácsodálkozás, a pillanat megragadása az, ami a regényeimben reménysugárként jelenik meg. Vannak történeteim, amelyek szomorúak, sőt a Dacszövetségben néha kifejezetten brutális események is előfordulnak, hiszen ott négy lányról van szó, mindegyiküknek megvan a maga drámája. Mégis, akármennyire megrázó vagy szépszomorú egy történet, a végén mindig ott van a reménysugár. Igyekszem úgy elengedni az olvasókat, hogy bennük egy pozitív érzés maradjon.

- Ez a felfogás a házasságomra is igaz.

Már 19 éve vagyunk együtt Mirkóval, és bár nálunk is vannak szürke hétköznapok, kisebb-nagyobb konfliktusok, egy nagyon egymást támogató, szeretetteljes kapcsolatban élünk.

Ilyenkor elengedhetetlen a kérdés, hogy mi a titok?

- Szerintem a nagyfokú türelem és az egymás iránti megbecsülés a titok. Természetesen nálunk is vannak konfliktusok, de tiszteljük egymást. Gyakran látom más kapcsolatoknál, ahol ugyan erős az érzelem vagy a szenvedély, de ha nincs türelem és tisztelet, hamar zátonyra fut. Nagyon különleges érzés, hogy a férjem büszke rám, a munkámra, és hogy a vegyes házasságunk nem gördít akadályt az utunkba, hanem mindig is támogatott abban, hogy a kislányunkkal magyarul beszéljek, és fenntartsam a szoros kapcsolatom Magyarországgal. Én is büszke vagyok az ő munkájára. És nagyon sokat tudunk nevetni, van egyfajta önirónia bennünk sok mindennel kapcsolatban, és a világ felé is humorérzék a nehéz helyzeteknél. Tehát ha titokról van szó, ezek a hétköznapi dolgok azok.

Korábban említetted, hogy benne is megfogalmazódott, hogy írna egy könyvet. Ezzel kezdett már valamit?

- Még nem került rá sor, de addig jó, amíg az embernek vannak álmai, tervei. De biztos vagyok benne, hogy jó lenne, mert jó gondolatai vannak, jó stílusérzéke. Ő egyelőre a munkatársainak ír mindenféle körleveleket, előadásokat, de tudom, hogy ott motoszkál benne. Kívánom, hogy legyen neki is egyszer egy regénye.

Hogy fognak nálatok kinézni az ünnepek?

- Most elmarad a nagy családi advent, ami mindig jellemző ránk, akár ötven–hatvan vendéggel is. Mostanra kicsit elfáradtam, és szeretném, ha karácsony előtt nemcsak a könyveim hoznának elcsendesedést másoknak, hanem én is meg tudnék nyugodni kicsit. Jó lenne olvasni, készíteni egy-két tortát, amire mostanában alig jut időm a sok munka miatt. A szentestét szűk családi körben töltjük, utána átmegyünk anyósomékhoz. Nagyon vágyom rá, hogy édesanyám is ki tudjon jönni hozzánk. Nemrég volt térdprotézis-műtéte, de remélem, hogy egy kis időre velünk tud majd lenni. 

Mik a terveid 2026-ra?

- Most éppen egy nagy szerkesztőségi egyeztetés-sorozat közepén tartok, ahol azt beszéljük át, mivel foglalkozzunk jövőre. Nagyon a szívemhez nőtt egy lehetséges verseskötet gondolata. Összegyűltek bennem a rímek és a gondolatok, és ilyen kiadványom eddig még nem volt, de most valahogy buzognak bennem ezek a kis szövegek. Egyre több olvasó ír a Facebook-posztok kapcsán, hogy szívesen látnák ezeket nyomtatásban, úgyhogy szerintem 2026-ban megszületik ez a kicsi kötet.

- Emellett sok más tervem is van, de ami mindenképpen meg kell hogy szülessen, az a Dacszövetség ötödik része. Nem szeretném cserben hagyni az olvasókat, hogy ilyen sokáig kelljen várniuk a folytatásra.

Cover-fotó: Palotás Petra

• palotás petra
• interjú
• író
• műsorvezető
• sztár
• Hazai sztár