Ónodi Henrietta friss fotón: lányával és két fiával mosolyog a szívinfarktuson átesett tornásznő
Ónodi Henrietta és gyerekei a friss fotóval kívántak köszönetet mondani és kellemes ünnepeket kívánni az őket támogatóknak.

Ónodi Henrietta egy friss fotóval mondott köszönetet az őt támogatóknak, melyet a Nemzeti Sportnak juttatott el. Az olimpiai bajnok magyar tornásznő a felvételen 18 éves lányával és két fiával mosolyog.
Ónodi Henrietta gyerekeivel
Az egykori élsportoló májusban lett kereken 50 éves, nővére július 26-án, a párizsi olimpia megnyitójának napján kért segítséget: közösségi posztban tudatta, hogy Ónodi Henrietta a tavasszal súlyos szívinfarktust kapott. Egy boltban hirtelen összeesett, a kórházba szállítás közben többször is leállt a szíve, de stabilizálták, és a kórházban azonnal életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Az Amerikában élő egykori tornász biztosítása a hosszú távú rehabilitációs kezelését nem fedezi, testvére ezért fordult a nagy nyilvánossághoz.
– Az Amerikában indított Gofundme gyűjtésen túl, itt Magyarországon is létrehoztuk a Henrietta Gyógyulásáért Alapítványt, amely ma már működő és bejegyzett civil szervezet, és nagyon hálásak vagyunk a Magyar Sportújságírók Szövetségének, amiért az M4 Sport az Év Sportolója Gála szervezésén keresztül is felvállalta a gyűjtést Heninek – mondta a Nemzeti Sportnak Ónodi-Klausler Barbara, aki eljuttatta a szerkesztőségbe a legfrissebb fotót a húgáról és annak gyerekeiről, amit ide kattintva nézhetsz meg.

– Bella, Sebastian és Christian a lelkemre kötötte, hogy mondjam meg: áldott és békés ünnepeket kívánnak egész Magyarországnak, és hálásan köszönnek mindent a magyar embereknek és mindazoknak, akik ilyen sokat tesznek az anyukájukért.
Ónodi-Klausler Barbara azt is elárulta, hogy ígéretes javulás mutatkozik testvére rehabilitációjában. November végén derült ki, hogy a barcelonai olimpia arany- és ezüstérmesének a 18 éves lánya, Bella lesz a gyámja. Akkor Ónodi Henrietta nővére azt mesélte, amikor hazavitték testvérét a kórházból, még etetni kellett, mostanra viszont már villával és kanállal is képes enni, segítség nélkül ül az ágya szélén, hosszabb ideig képes magát megtartani, illetve több időt tölt egy speciális tolószékében.
Az 50 éves Egerszegi Krisztina friss fotókon: a helyszínen szurkol a rövidpályás úszó-vb-n
Egerszegi Krisztina a nagykövete a Budapesten december 10. és 15. között megrendezendő rövidpályás úszó-vb-nek.
ElolvasomCover-fotó: MTI Rt. Fotószerkesztőség