Ezzel hódította meg a magyar filmes Cannes-t! Ismét rá figyel a világ
Mundruczó Kornél és Zsigmond Vilmos miatt a magyarokra figyel most a filmvilág.
A magyarokra figyel egy rövid ideig a filmvilág Cannes-ban, mivel Oscar-díjas operatőrünket, Zsigmond Vilmost kitüntetik, Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjét pedig beválogatták az Un Certain Regard nevű szekcióba.


A magyar filmes Ryan Gosling első rendezésével, valamint Jessica Chastain és James McAvoy kapcsolati drámájával versenyezhet. A rendezőnek zsinórban ez a negyedik filmje, ami Cannes-ból indul útjára.
Fellázadnak a kutyák a filmben
A film egy kislány és egy kutya barátságának történetét meséli el. Egy utópisztikus világban játszódik, amelyben a gazdáknak minden korcs után különadót kell fizetniük, ezért ebek százait dobják ki a tulajdonosok.
A13 éves Lili - Psotta Zsófi - apja - Zsótér Sándor - is megszabadul Hagentől, lánya kutyájától, de Lili a kutya keresésére indul. Eközben a kisemmizett kutyák fellázadnak, és Hagen vezetésével elindulnak, hogy véres bosszút álljanak az embereken.
A rendező elmondta, a kutyában a legtöbb ember magára kell, hogy ismerjen, és ha erre rájönnek, elsöprő ereje lesz a filmnek.
Kitüntetik Zsigmond Vilmost
A Cannes-i Filmfesztivál hivatalos partnere, az Angénieux tavaly alapított egy elismerést a világ filmgyártásában maradandót alkotó operatőrök számára.
A díjat első alkalommal Philippe Rousselot kapta, idén pedig a magyar Zsigmond Vilmos előtt tiszteleg a Croisette közönsége. Zsigmond az elismerést május 23-án veszi majd át.
Az 1930-ban Szegeden született Zsigmond Vilmos kollégájával és jó barátjával, Kovács Lászlóval az 1956-os forradalom után emigrált külföldre. Zsigmond hollywoodi sikerfilmek tucatjainak volt operatőre, négyszer jelölték Oscar-díjra, Steven Spielberg Harmadik típusú találkozások című sci-fijéért 1978-ban megkapta a filmvilág legrangosabb díját.

Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Utoljára Brian De Palma rendezte Fekete Dália című filmjéért jelölték Oscarra 2007-ben. Egyik legutóbbi filmjét, a Hat hét, hat tánc címmel Gena Rowlands főszereplésével tavaly forgatta Budapesten.
Képek: zimbio.com, Wikipedia, forrás: IMDb