55 évesen betegség vetett véget a legendás magyar színésznő karrierjének

Ferrari Violetta külföldön is befutott, ám 1985-ben betegsége miatt visszavonult.

ferrari-violetta-cover-1
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az 1930-ban született Ferrari Violetta hatévesen kezdte pályáját a Pesti Színházban, 1949-ben pedig a Madách Színház ösztöndíjasaként végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, ahová 15 éves korában vették fel. 

Az ötvenes évek népszerű színésznőjéről kevesen tudják, hogy még főiskolás hallgató volt, amikor Básti Lajos beleszeretett, majd 1948-ban oltár elé is vezette. Nagy volt köztük a korkülönbség, 19 év, hiszen Ferrari Violetta éppen csak, hogy betöltötte a 18-at, Básti Lajos pedig már 37 éves volt abban az esztendőben. Házasságuk végül hat együtt töltött év után, 1954-ben válással végződött, Ferrari Violetta pedig ezt követően még két évig volt a Nemzeti Színház társulatának tagja. 

Ferrari Violetta
Ferrari Violetta
Fotó: Várkonyi László / MTI

Egy évvel a válásuk után Ferrari Violetta feleségül ment Földiák János mérnökhöz, 1956-ban pedig elhagyta vele az országot: előbb Bécsbe, majd Németországba emigrált, ahol szintén sikerült befutnia. Berlinben rajongtak érte, a színház mellett pedig számos német filmben is szerepet kapott a hatvanas évek folyamán. Karrierjének pánikbetegsége vetett véget, mely miatt 1985-ben visszavonult.

Ami nem ad nekem szárnyaló örömet a szakmában és az életben, úgy érzem, azt abba kell hagynom, mert akkor az egész csak egy hazugság.

Több mint négy külföldön töltött évtized után Ferrari Violetta végül 1997-ben költözött vissza Magyarországra. Az ötvenes évek olyan népszerű magyar filmjeinek sztárját, mint a Dalolva szép az élet, a Civil a pályán, a Fel a fejjel vagy a Gázolás, a hazai közönség ekkorra már majdnem teljesen elfelejtette, de nagy szeretettel fogadták itthon. A Jászai Mari-díjas Ferrari Violetta végül 37 évvel élte túl első férjét, Básti Lajost, és 2014-ben hunyt el, 83 éves korában.

Piszkosul jóképű Básti Juli legidősebb fia - Fotókon a 35 éves Márton

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük