Berki Krisztián a magyar celebvilág egyik legnagyobb macsója. A szép és híres hölgyek már jóval azelőtt a kedvencei voltak, hogy ő maga a TV2 sztárjává vált volna - előbb az Édes Élet című reality egyik állandó szereplője, majd a csatorna műsorvezetője lett, így az Éden Hotel, az Éden Éjjel és a FEM3 Café című műsorok házigazdájaként is láthattuk.
Saját bevallása szerint több mint 25 ismert celeb volt a nője, a legtöbbjük a szépségiparban dolgozott.
Gondolnád, hogy ismert barátnői között három híres színésznő és egy énekesnő is megfordult? Képeken Berki Krisztián híres barátnői!

Oszter Alexandra, akinek Andy Vajna is udvarolt, 2009-ben alkotott egy párt Berkivel. Állítása szerint számára inkább a férfival való fizikai kapcsolat volt meghatározó. Az ugyanakkor zavarta, hogy Berkiek túlzottan fontos volt a karrierje. Kapcsolatuk mindössze három hónapokig tartott, a színésznő saját bevallása szerint levélben adta ki a férfi útját. Oszter Alexandra egyébként Berki menyasszonya volt, kis híján az esküvőig is eljutottak.
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub

A színész-énekesnő és modell Kapócs Zsóka közvetlenül Oszter Sándor lánya után járt Berki Krisztiánnal. Zsókával meglehetősen szenvedélyes kapcsolatban éltek: egy darabig úgy volt, hogy az Alexandrával foglalt helyszínen és időpontban össze is házasodnak, ezt annak idején a Femina.hu is megírta. A színésznő azonban három hónap után végül szakított vele.
Fotó: Facebook/Zsóka Kapócs

Szabó Zsófi szintén három hónapig járt Berkivel. A színésznő 2011 decemberében vállalta fel kapcsolatukat a nyilvánosság előtt, amely rövid idő alatt igencsak komolyra fordult. A lány szinte már ott lakott a macsónál, illetve egymás nevét is magukra tetováltatták. Három hónap elteltével azonban lecsengett a láz, a kapcsolat véget ért. Berki a szakítás után szinte azonnal repült is Amerikába egyik exéhez, a playmate Sónyák Szilviához.
Fotó: Facebook/Szabó Zsófi oldala

A ma már fitneszversenyzőként ismert Sónyák Szilvi két évig élt Berkivel. A közös életet nem sírja vissza. 2014 májusában megszületett a kislánya, Mia, akinek az édesapja Vermes Krisztián labdarúgó.
Fotó: Facebook/Sónyák Szilvia Fitness Modell

A csinos énekesnő, Cserpes Laura és Berki 2015 tavaszán vállalták fel, hogy egy ideje randizgatnak - azt követően, hogy több, találgatásokra okot adó fényképet is megosztottak közösségi oldalaikon. A kapcsolat végül nem tartott sokáig, pár hét után kiderült, hogy már nem alkot egy párt a két híresség. Az is megkérdőjelezhető, egy párt alkottak-e egyáltalán.
Fotó: Facebook/Cserpes Laura

Egyelőre úgy tűnik, Hódi Pamela az a nő, aki hosszú távon is meg tudta hódítani Berki szívét. 2013 októberében közös gyermekük is született, Berki Natasa Zselyke, ám a kettejük közt feszülő ellentéteken ez sem segített, így inkább szakítottak. 2015 nyarán találtak újra egymásra.
Fotó: FEM3/FEM3 Café
Címlapkép: TV2 Sajtószoba.
Aktmodell miatt szakított a magyar műsorvezető és színésznő párja
Nagy kanállal habzsolta az életet Majoros Péter, azaz Majka. Magánéletéről és aktuális barátnőiről sok pikáns történetet lehetett hallani. Nézd meg a leghíresebb exbarátnőit!
Aktmodell miatt szakított a magyar műsorvezető és színésznő párja
Nézegess képeket!
Elolvasom