Különleges kampányba fog az UNICEF: gyerekek az államigazgatási székekben

Fontos évfordulót ünnepel november 20-ától induló kampányával az UNICEF.

gyerekek
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az UNICEF-tagországok szervezetei november 20-án szerte a világban ajtókat tárnak ki a gyermekek előtt, és arra törekednek, hogy felerősítsék az ő hangjukat. Ezen a napon a gyermekek benézhetnek a felnőttek világának kulisszái mögé, és átvehetik az irányítást számtalan helyszínen - a médiától a sport és a szórakoztatás színterein át az államigazgatásig.

Mindenütt, ahol lehetőséget kapnak arra, hogy hallathassák a hangjukat, elmondhassák a véleményüket, feltehessék a kérdéseiket. Az UNICEF Gyerekhang magyarországi eseménysorozatát egy olyan globális kampány részeként rendezik meg november 20-án, mely állam- és kormányfők, jelentős nemzetközi szervezetek vezetői és számtalan világsztár részvételével zajlik.

Mit ünneplünk november 20-án?

1989. november 20-án fogadták el azt a gyermekek jogait rögzítő ENSZ-egyezményt, mely többek között az élethez, a családban való nevelkedéshez, az állampolgársághoz, az oktatáshoz való jogokat biztosítja az aláíró tagállamokban élő gyerekek számára. Kiemelten azt a jogot, hogy minden gyermek - korára és érettségére való tekintettel - megnyilatkozhasson az őt érintő kérdésekben. 

November 20-án tehát arra hívjuk fel az emberek figyelmét világszerte, hogy a velünk élő gyermekeket megillető minden jogot épp olyan alapvető kötelezettségünk tiszteletben tartani és megvédeni, mint a felnőttekéit. Vagyis, hogy ezeket nemhogy nem tagadhatjuk meg, de még csak félvállról sem vehetjük csak azért, mert az érintettek nem töltötték be a 18. életévüket. 

Mi történik november 20-án?

November 20-án az UNICEF Magyar Bizottsága elindítja a Gyerekhang-programot. Ezen a napon a lehető legtöbb, felnőttek által meghatározott területen átadják az irányítást a gyerekeknek, hogy kipróbálhassák magukat akár szüleik, akár tanáraik szerepében, és nem utolsósorban elmondhassák, mit gondolnak némely társadalmi, közéleti szerepvállaló tevékenységéről. 

Mindennek érdekében különböző állami szervezeteket és magáncégeket, médiumokat és sportszövetségeket kértek fel: a maguk területén egy napra tegyék lehetővé, hogy a gyerekek lehessenek a főszereplők. 

kislany nagy

Az OTP Bank, a Market Zrt., a Telenor, a dm Magyarország, a Wizz Air, a Budapest Eye, a Róbert Károly Magánkórház és a Pappas Autó vállalta, hogy aktív részese lesz a Gyerekhang-programnak. Ezek a cégek az UNICEF-fel együttműködve olyan programokkal várják a gyerekeket -  a kisiskolásoktól egészen a gimnazistákig -, melyek révén interaktívan, a mindennapi folyamatokban ismerhetik meg, hogyan zajlik például egy építkezés, milyen munkát végeznek egy boltban vagy egy bankban, hogyan kell repülőgépet vezetni, vagy épp hogyan működik egy ultrahang-berendezés.

A helyszíneken pedig arra is lehetőség nyílik, hogy a gyerekek kifejthessék véleményüket a látottakról és a korábban tapasztaltakról, illetve információhoz jussanak arról, hogy az élet adott területe hogyan változik éppen, és mi várható az ő felnőttkorukra.

A cikk az ajánló után folytatódik

De átveszik a terepet a gyerekek a médiában is, több országos televízió, újság és internetes oldal von be fiatalokat a szerkesztőség munkájába november 20-án. Az amerikai és a svéd nagykövetség különleges programot szervez, melynek során a diplomaták szerepét is ki lehet majd próbálni, és megszólal majd a gyermekek hangja a Nemzeti, a Víg-, a Katona József, a Radnóti és az Örkény Színházban is.

Az állami intézmények közül az Országos Mentőszolgálat, az Országos Rendőr-főkapitányság, a Magyar Nemzeti Levéltár, az Országház, az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala és a Néprajzi Múzeum csatlakozott a kezdeményezéshez - utóbbi adja az UNICEF Gyerekhang Pályázat díjátadójának helyszínét. Ez a pályázat a résztvevőktől rajzokat, kisfilmeket, fotókat és írásműveket várt, melyek közül a legjobbak majd nyomtatott és online újságok hasábjain láthatók viszont - valamint citylight felületeken a köztereken is, a JCDecaux jóvoltából.

Számos ismert művész és médiaszemélyiség egy-egy napjába is bepillantást nyerhetnek majd a gyerekek a TMC Managementnek köszönhetően. Együtt vívhatnak Imre Géza világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívóval, együtt játszhatnak a magyar vízilabda-válogatottal, és a hétvégi labdarúgó-mérkőzéseken is bevonulhatnak a játékosokkal.

A programban részt vesznek Budaörs, Orosháza és Zalaegerszeg, UNICEF Gyerekbarát Települések is.

Az iskolák bevonásához az UNICEF globális központja egy speciális programot állított össze, ami játékos javaslatokat tartalmaz arra, hogyan szervezhetnek a tanárok és a diákok közösen saját iskolai eseményeket a világnapra, és ezzel hogyan kapcsolódhatnak a Gyerekhang-kampányhoz. De csatlakozhat a kezdeményezéshez bárki a közösségi média felületein, aki hangot szeretne adni a környezetében élő gyerekek véleményének a #UNICEFgyerekhang segítségével.

A programban részt vesznek többek között David Beckham, Katy Perry, Millie Bobby Brown, Hugh Jackman, továbbá államelnökök, miniszterelnökök, világszervezetek vezetői.

A kampányvideó elérhető ezen a linken.

Csak november 20. szól a gyermekekről?

Természetesen nem. A Gyerekhang eseménysorozata már november 11-én elkezdődött, noha a rendezvény csúcspontja valóban a jövő hétfői nap lesz, úgy Magyarországon, mint a világ számos más országában. De éppen az a cél, hogy ne csak az év egyetlen kitüntetett napján figyeljünk a gyermekek jogaira, hanem a mindennapjainkban is tudatosítsuk magunkban, hogy a 28 évvel ezelőtt ratifikált Gyermekjogi Egyezmény minden pontját betartjuk. 

Emlékeztetőként, a kampány részeként a budapesti Lánchíd a világnapot megelőző egész hétvégén az UNICEF kék színével lesz kivilágítva. 

Aki pedig maga is szeretne megmozdulni a világ gyerekeinek megsegítésére, az november 18-án, szombaton, egy szintén globális, Hugh Jackman által meghirdetett #MoveTheWorld mozgalom keretében Magyarországon is számtalan edzőteremben megteheti ezt. 

Hol lehet tájékozódni a programokról?

Az UNICEF Magyarország Facebook-oldalán, valamint a www.unicef.hu/gyerekhang oldalon folyamatosan frissítik a Gyerekhang-program eseményeinek listáját, illetve itt lehet majd megtalálni az egyes helyszíneken készült fotókat, kisfilmeket is. Ezen kívül Facebookon, Instagramon és valamennyi közösségi médiafelületen kereshető a #UNICEFgyerekhang. 

Az UNICEF-ről

Az UNICEF mintegy 192 országban küzd a gyermekek jogaiért és jóllétéért, különös figyelmet fordítva azokra a leghátrányosabb sorsú gyermekekre, akiknek mindenki másnál nagyobb szükségük van a segítségre. Tevékenysége során olyan segítséget nyújt gyermekek számára, ami lehetővé teszi az életben maradást, küzd a gyermekek jogaiért és biztonságáért, oktatási körülményeiknek javításáért, katasztrófák idején humanitárius segítséget nyújt.

A segélyszervezet számos módon segíti Magyarországon is a gyermekek védelmét. Az egyik a HelpApp nevű mobilalkalmazás, melyben a gyerekek online kérhetnek segítséget bántalmazás esetén. Több mint 12 ezer gyermeket ért el az Ébresztő-óra országos gyerekjogi iskolai oktatási program, és idén elindult a jogsegély oldal is, ahol azok küldhetnek üzenetet, akiknek kérdésük van a gyerekbántalmazás kapcsán - legyen az felnőtt vagy gyerek.

Bővebben: www.unicef.hu

Ezt is szeretjük