Mi a gyermeked küldetése? Keresztneve elárulja

Miért született gyermeked a világra? Nevéből kiderül, mi az a sors, amit neki szántak az ezotéria szerint.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az ezotéria szerint nemcsak a gyermek születésének napja befolyásolja élete minden pillanatát, hanem a keresztneve is.

A te gyerkőcödet hogy hívják? Cikkünk segítségével megtudhatod, hogy milyen életfeladatot rendelt számára a sors, sőt, azt is, hogy személyisége mely vonásai révén tudja leginkább kamatoztatni a képességeit.

Enikő - segítő szándék

Ha a gyermeked az Enikő keresztnevet kapta, sorsa mások megsegítésében teljesedik ki. Akkor érzi igazán elemében magát, ha a környezete szolgálatába állhat. Pontosan emiatt állandó nyomásként kísérti a megfelelési kényszer, ebből kifolyólag pedig folyton maximalizmusra törekszik. Ez igazán sokat segít neki abban, hogy életfeladatát el tudja végezni. Ugyanakkor óriási elvárásai vannak mind az élettől, mind a környezetétől. Nehezen viseli a csalódást, fél a kudarctól, mindez pedig megnehezítheti sorsa beteljesítését.

Krisztina - céltudatos

Amennyiben a kislányodat Krisztinának keresztelted, életfeladata az, hogy rájöjjön, hogyan tudja a leghatékonyabban véghezvinni a kitűzött céljait. Kemény és határozott fellépésének köszönhetően könnyen boldogul, azonban mindent céljai alá rendel, többek között az érzelmeit is.

Folyton az állandóságot keresi, sem az újdonságot, sem a kockázatot nem viseli jól, ez a fajta gyakorlatiasság pedig segíti abban, hogy sorsát beteljesítse. Ugyanakkor ebből következően sokszor elutasíthatja a segítséget - neked kell megtanítod arra, hogy bátran éljen mások kedvességével, különben elüldözhet maga mellől mindenkit.

15 tipp, hogy angyali gyerkőcöt nevelj

Nézegess képeket!

Elolvasom

Luca - bizonyítás

Amennyiben kislányodat Lucának hívják, az életfeladata az, hogy a környezetének bizonyítson. Állandó harmóniára és stabilitásra törekszik, mert ettől érzi magát biztonságban, és ezáltal tud előrébb jutni az élet rögös útján. Tart a kudarctól, fél, hogy valami nem az elképzelései szerint alakul az életben. Ezért szinte mániákusan igyekszik teljesíteni a külvilágból érkező elvárásokat - neked kell megtanítani rá, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni. Egyfajta kettősség él benne, mert a bizonyítási vágyon túl a saját szenvedélyét is kamatoztatni szeretné, amelyet a művészetekben könnyen megtehet anélkül, hogy sorsfeladatát mellőzné.

Marcell - sikerorientált

Marcell nevű kisfiad azért született a világra, hogy megvédje a hozzá közel állókat az élet nehézségeitől. Azért, hogy ezt a feladatát be tudja teljesíteni, egyfolytában a sikerre törekszik, és elvárja, hogy környezete elismerje érdemeit. Megrögzötten küzd azokért az elvekért, amelyekben hisz, nem számít, milyen akadályokon vezet keresztül az útja.

Neked kell megtanítanod arra, hogy a siker nem létezik lehetőségek nélkül, ezeket a kínálkozó alkalmakat meglátni pedig nem egyszerű feladat - ám csak akkor tudja sorsát beteljesíteni, ha felfedezi a dolgok mögött húzódó lehetőségeket, amelyeket mások segítségére fordíthat.

Richárd - irányító

Ha kisfiadat Richárdnak hívják, akkor azzal az életfeladattal látta meg a napvilágot, hogy vezetni és irányítani tudja a körülötte élőket. Kisugárzása miatt ezt könnyedén teljesítheti, az emberek csüggenek minden szaván, és úgy tekintenek rá, mintha ő maga lenne a Messiás. Fontos számára a siker, amit általában elér, ugyanakkor sokszor a pénz alapján méri le ennek értékét. Az irányítást nem szívesen engedi ki a kezéből - minden helyzetben ő akar lenni a domináns fél, mert attól tart, hogy amit nem ő irányít, az csak kudarccal végződhet.

Ingyenesen letölthető mesék
A mese észrevétlenül neveli a gyereket. Töltsd le ingyenesen a legszebb klasszikusokat, a Holle anyótól A kis gömböcig.

További keresztnevek

Szolgáltatásunk folyamatosan bővülő névsorral vár, keresd ki a cikkben nem szereplő nevet, amire kíváncsi vagy! Kattints ide!

Róbert - tűzön-vízen át

Ha a gyermeked a Róbert keresztnevet kapta, sorsa az, hogy úgy győzze le életében az elé gördülő akadályokat, hogy nyugalma és a békéje megmaradjon. Fontos számára, hogy vezető természetét elismerjék a környezetében, ahogyan az is, hogy célja és akarata előtt fejet hajtsanak.

Nem ismeri azt a szót, hogy nem, céljai és hite mellett tűzön-vízen keresztül kitart. Ugyanakkor sajnos könnyen befolyásolható, sokan pedig kihasználják naiv természetét. Neked kell megtanítanod arra, hogy a makacsság és az önfejűség nem jó tanácsadó, enélkül csak nagyon nehezen tudja sorsát beteljesíteni.

Ezt is szeretjük