"Csillaganyunak szólítanak" - Megható történet egy nevelőanyáról

Anyák napján minden anyát ünneplünk, függetlenül attól, hogy vér szerinti kötelékről, örökbefogadásról vagy nevelőszülőségről van-e szó. Az ünnep kapcsán az SOS Gyermekfalvak egyik külsős nevelőszülője mesélte el a történetét, a képek nem őt vagy gyermekeit ábrázolják.

Erzsébet ötgyermekes családanya, a férjével és nagyobb gyermekeivel él együtt Kiskunhalason, egy külterületi családi házban. Négy évvel ezelőtt három roma származású kislányt vettek magukhoz, az ikrek és testvérkéjük az óta is náluk nevelkednek.

Az asszonyban már régóta érett a gondolat, hogy nevelőszülővé váljon. Ötödik gyermeke megszületése után jelentkezett is tanfolyamra, azonban a folyamat nem volt zökkenőmentes. Annak a rendszernek a szabályai szerint, amelybe elsőként jelentkeztek, már nem vehettek volna a szárnyaik alá több gyermeket. Így kerültek kapcsolatba az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványával, ahova külsős nevelőszülőket kerestek.

Néhány hónapon belül megérkezett hozzájuk a három kislány, akiknek annyira örültek, hogy előzetes találkozás nélkül befogadták őket. Erzsébet így emlékszik arra a napra:

- Az első találkozás egyben a hozzánk érkezésük napja is volt, amikor felhívtak bennünket a gyermekfaluból, hogy jön ez a három kislányka, hogy elfogadjuk-e, akkor kérdezte a vezető hölgy, hogy szeretnénk-e őket megnézni. De mivel már annyira vártunk gyerekek befogadására, azt mondtuk, hogy így látatlanban is igent mondunk az ajánlatra, és elmentünk értük Bajára, ahol egy másik nevelőszülő anyukától kaptuk a három kislányt.

A család bővülése nem érintette szokatlanul Erzsébet gyermekeit. A nagyobb gyerekek már többször is átélhették egy testvér érkezésének az élményét, de az asszony szerint a kisebbek is nagyon izgatottak voltak. Olyan szorossá vált a kapcsolat a nevelt és saját gyermekei között, hogy a három legnagyobb lett a kislányok keresztszülője.

A nevelőszülői státus ideiglenes. Erzsébet úgy gondolja, hogy minden kisgyermek számára az a legjobb, ha a vér szerinti családjában nő fel, azonban amennyiben ez nem lehetséges, ahogyan a kislányoknál is, akkor sokkal jobb a személyiségük fejlődése szempontjából, ha intézet helyett családban nevelkednek, ahol szorosabb kötődés alakulhat ki. Szerinte fontos, hogy a későbbi életükben tudjanak szeretet adni és kapni.

Erzsébet más nevelőszülőket is ismer Kiskunhalason, akikkel szoktak is találkozni. Ilyenkor tanácsot adnak egymásnak, megbeszélik a nehézségeiket. Az asszony szerint az alapítvány is sokat segít, szakmailag és emberileg is. Havi egy alkalommal meglátogatják a gyermekfalut, ahonnan szintén gyakran felkeresik a családot.

Erzsébet a feltétlen nélküli elfogadás híve:

- Az egyik legfontosabb dolog az, hogy ezeket a kisgyermekeket, amikor befogadjuk a családunkba, feltétel nélkül el kell fogadjuk, tehát úgy, ahogy vannak. Nyilván sérelmekkel érkeznek, esetleg olyan dolgokkal, amiket elszenvedtek addigi életük során, magukkal hurcolják, mások, mint a saját gyermekeink. Nem szabad a saját gyerekeit se az embernek a testvérhez hasonlítani, ezeket a gyereket meg végképp nem szabad senki máshoz hasonlítani. Ők egyedi, megismételhetetlen kis lények, akiket úgy kell elfogadnunk és szeretnünk, ahogy kaptuk, és úgy kihozni belőlük a legtöbbet, tudásunk és szeretetünk szerint azt, amit csak lehet.

Az asszony elmondása szerint ugyan ő nem kapott negatív reakciókat a környezettől, de másoktól hallotta már, hogy az iskolában, óvodában nem mindig nézik jó szemmel a nevelt gyermekeket. A kislányokat azonban mindenki csodálja, szeretik őket az óvodában is.

A hétéves kislány Down-szindrómás. Fejlesztő intézetbe járt, most egy csoportban van a kisebb testvéreivel. Jövőre iskolás lesz, valószínűleg speciális iskolába fogják beíratni. Erzsébet megpróbál mindent megtenni érte: fejlesztő foglalkozásokra viszik, az iskolában pedig magántanuló lesz majd.

A környezet reakciói az örökbefogadásra

Egy amerikai anyuka két kínai kislányt fogadott örökbe, a környezettől érkező legbántóbb mondatokat egy fotósorozatban örökítette meg.

Az anya arról is beszámolt, hogy a lányok viselkedése sokat változott az odakerülésük óta. Eleinte "vadóckák" voltak, később azonban megenyhültek a szerető közeg hatására. Ma már igénylik az ölelést, hogy puszit kapjanak, és viszont szeretnének adni is. Egy alkalommal az egyik ikerkislány két zoknit kapott ajándékba. Az egyiket először az anyukájának ajánlotta fel, majd úgy döntött, a testvéréé lesz. Ez a fajta önzetlenség nagyon megérintette Erzsébetet.

Erzsébet nem szeretné, hogy a lányok elfelejtsék a vér szerinti anyjukat, akit havonta egyszer látnak.

- Nagyon sokat beszélünk az ő vér szerinti anyukájukról, hogy tudják, hogy nekik van egy igazi anyukájuk, tehát mindig várják a kapcsolattartást is, de ennek ellenére anyának szólítanak. Volt egy időszak, amikor csillaganyunak szólítottak, mert gyakran mondtam nekik én is, hogy csillagom, és ők is mondták viszont, hogy csillagom. (...) Néha ez még előfordul, hogy így szólítanak, de általában csak így egyébként, hogy anyu.

Mivel óvodások a kislányok, az asszonynak anyák napi műsorral, apró ajándékokkal kedveskednek, aki nagyon várja az előadásukat. Nem feledkeznek meg a vér szerinti édesanyáról sem, számára is szoktak ajándékot készíteni, amit aztán elvisznek magukkal a találkozásra.

• Anyák napja