Majdnem belehalt a szülésbe! Először beszélt róla a hercegné

Edward herceg felesége, Zsófia először beszélt arról, mennyire megrázta első szülése.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Zsófia wessexi grófnőt mindenki kedves, visszafogott nőnek tartja, aki nem hiába II. Erzsébet királynő kedvence, mivel sokban hasonlítanak. Egyikük sem szokott nyilvánosan heves érzelmeket mutatni.

Éppen ezért is volt meglepő, amikor a múlt héten Zsófia elsírta magát egy újszülött osztály átadóján. Akkor még kevesen tudták, mi is állhat a háttérben, legtöbben csak arra emlékeztek, hogy a hercegné is itt adott életet gyermekének.

Majdnem belehalt a szülésbe

Ami igaz is, ám nem volt egyszerű a szülése, majdnem belehalt ő is és a baba is, amiről csak most, az átadó után beszélt az ottani alkalmazottaknak és a barátainak is.

- Zsófia elmondta, ez egy hatalmas trauma volt számára, amin sosem tudja túltenni magát. Teljesen megváltoztatta a személyiségét és azt, hogyan kötődik a gyerekeihez - nyilatkozta az esetről a Daily Mailnek egy, a nevét elhallgatni akaró barát.

2003-ban, négy évvel azután, hogy feleségül ment Edward herceghez, Zsófia a fellegekben járt, amikor kiderült, első gyermekével várandós. Akkor 38 éves volt és a baba kedvéért feladta a lovaglást, egészségesen kezdett étkezni és teljesen megváltoztatta az életvitelét is.

Egy hónappal a kiírt időpont előtt Zsófia este 6 órakor erős fájdalmakra panaszkodott. Felhívták a királyi szülészorvost, aki azonnal kórházba utasította. Ám a mentők helyett a rendőrség érkezett meg, mivel a a központi segélyhívó számon félreértették a kérést. Ekkor már két és fél órája görcsölt a hercegné.

Elvesztette az eszméletét is

Mint kiderült, levált a placenta, fennállt a veszélye, hogy a baba meghal, ezért sürgősségi császármetszést végeztek. Csakhogy a belső vérzés és a beavatkozás miatt a hercegné rengeteg vért vesztett, így az ő élete is veszélybe került. Az orvosok úgy nyilatkoztak később, hogy csak 15 percre volt a hercegnő attól, hogy meghaljon, a vérveszteség miatt elvesztette az eszméletét és egy napig nem is tért magához. A babát egy speciális részleg vette kezelésbe.

Edward herceg éppen Mauritiuson tartózkodott, amikor az egész dráma lezajlott, de azonnal visszarepült, amikor megtudta. A barát azt is elmesélte, hogy Zsófia terhessége alatt Edward herceg egyáltalán nem volt támogató férj, nem akart belefolyni az egészbe, ugyanis úgy gondolta, ez csak a nőkre tartozik, az ő világuk. Ám amikor belépett a kórházba és meglátta eszméletlen feleségét valamint megtudta, majdnem meghalt ő is és a kislányuk, Louise is, a világa átlendült és levetkőzte a régimódi, rideg nézeteit. Felismerte, hogy nem csak a királyi család egy tagja, hanem apa és férj is egy személyben.

Volt mit nézni! A hercegné testhezálló kosztümben csavarta el a fejeket

Nézegess képeket!

Elolvasom

Amikor Zsófia hercegné magához tért, azonnal maga mellé költöztette a babát. Bár szoptatni nem tudta, mindig a közelében kellett lennie. Louise három hónapos korában esotopiát diagnosztizáltak nála, ez egy olyan betegség, amikor az egyik vagy mindkét szem befelé fordul. Zsófia nem akarta a kislányt kórházi kezeléseknek alávetni, de végül 2006 januárjában megműtötték.

A hercegné sokáig nem is akart második gyermeket, de férje meggyőzte. Ekkor kiderült, hogy nem lesz annyira könnyű dolguk, így termékenységi klinikára kellett járniuk, de végül 2007-ben megszületett a fiuk is.

- Zsófia az eset után megváltozott. Sosem volt egy spontán ember, és a szülés óta annyira retteg, hogy elveszíti a gyerekeit, hogy mindent részletesen megtervez. Zsófia előtt nincsen jó anyai modell, nem tudja, hogyan kell jól szeretni, anélkül, hogy megfojtaná a gyerekeit. Ritkán látni tőle olyan érzelemnyilvánításokat, mint amit most, a kórházban mutatott - mondta a barátjuk.

Azt is hozzátette, hogy mindezek mellett jó szülő a hercegi pár, Edward is imád a gyerekeivel játszani, nem követték a királyi hagyományokat, hogy csak dadusok neveljék fel a gyerekeiket. 

Ezt is szeretjük