Gyászol a szakma! Hosszú betegség után elhunyt a szeretett filmes

Meghalt Zdenek Miler, az egyik legkedvesebb rajzfilmfigura, a Kisvakond alkotója.

2011. november 30-án, 90 éves korában örökre lehunyta szemét egy Prágához közeli szanatóriumban Zdenek Miler, aki a Kisvakond alkotójaként vált ismertté.

A cseh rajzfilmkészítő és illusztrátor részben Csehszlovákia náci megszállása miatt választotta az animátori pályát. Részt vett tiltakozásokban, amelyek miatt a koncentrációs tábort csak úgy kerülhette el, hogy rajzfilmesként kezdett dolgozni.

A korszakalkotó rajzoló

A második világháború után a Bratri v triku rajzfilmstúdiónál kezdett el dolgozni segédrajzolóként, majd szerzőként és rendezőként, később pedig a cég vezetője lett.

Zdenek Miler sajátos rajzai több mint 40 gyerekkönyv lapjait díszítik. Az általa illusztrált könyvekből együttesen több mint ötmillió példány kelt el.

Animációs filmeket felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt készített, élete legfontosabb műve mégis a Kisvakond figurája. 70 rajzfilmjéből 60-nak ő a főhőse.

Oktatófilmnek készült

A figura egy napi oktató rajzfilmsorozatnak köszönhető, amelyben a technológiai szerkezetek működését kívánták elmagyarázni gyerekeknek. A lehetséges témák között szerepelt a textilipar és a ruhagyártás is.

Így született meg A Kisvakond és a nadrágja, amely 1957-ben elnyerte a velencei Ezüst Oroszlán-díjat. A Kisvakond-sorozat több mint 50 epizódból áll. Az utolsó, ötperces része 2002-ben készült el A Kisvakond és a béka címmel. 

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A Kisvakond a cseh filmgyártás legkelendőbb exportcikke volt, a kalandjait összesen 85 ország vásárolta meg. Különösen nagy szeretetnek örvend a közép-európai államokban. Plüssfigura formájában idén még a világűrt is megjárta.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük