Miért akar válni Robin Williams felesége?
19 év házasság után Marsha Garces beadta a válókeresetet férje ellen.
A pár még 1989 áprilisában házasodott össze, nem sokkal Robin Williams válása után. Most azonban, úgy látszik, nem bírja tovább az asszony:
A válási papírokat kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva adta be a bíróságra, és nem is kíván nyilatkozni döntésének valódi okairól, bár időről időre szóbeszéd tárgya volt a színész alkoholizmusa.
A pár 19 évig élt boldognak tűnő házasságban, és két közös gyermekük született - a 18 éves Zelda és a 16 éves Cody. Marsha a 16 éves fiúkkal kapcsolatban szeretné megtartani a nevelés jogát, továbbá természetesen korlátlan láthatási engedélyt biztosítana Robin számára.
Szerelemből házasság
Robin és Marsha 1988-ban találkoztak először, amikor a nő Williams kisfiának, Zacharynak volt a bébiszittere. Szerelem szövődött közöttük, aminek köszönhetően a színész elvált első feleségétől, Valerie Valarditól, hogy feleségül vehesse Marsha-t.
A kettejük közötti kötelék 19 évet bírt ki, és ez idő alatt nem csak férj és feleség voltak, hanem üzlettársak is. A tény, hogy Marsha férje több filmjének is producere volt, még inkább megnehezíti az anyagi osztozkodást.
Robinnak és Marshának ugyanis közös co-produkciós cégük van, amely több Williams filmnek is a produkciós munkálatait végezte. A leghíresebb Williams filmek, mint a Patch Adams, vagy a Mrs. Doubtfire is a közös cégük általi produkció volt, így az ezekből származó bevételt most felezniük kell.A feleség kérte, hogy minden közös vagyonnak a felét megkaphassa, illetve a közös cégből 50% részesedést akar.
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Azt még nem lehet tudni, hogy Williams miként reagált a nyilvánosság előtt a válás hírére, illetve a tárgyalások mennyire fognak zökkenőmentesen lezajlani, mindenesetre egy dolog biztos - jelentős vagyonnak a szétosztásáról kell majd döntenie a bíróságnak.