Kiderült! Ezért vitték sürgősen kórházba Whitney Houstont

Whitney Houston nagy elánnal készült a visszatérésre, de semmi sem úgy sikerült, ahogy szerette volna.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Whitney Houstonról nem sokan hitték volna, hogy egyszer kimászik a gödörből, és maga mögött hagyja drogos múltját. Aztán a fekete szupersztár tavaly kiadta új albumát, az I Look to You-t, majd bejelentette, világ körüli turnéra indul.

A december 9-én, Moszkvában indult koncertsorozat, melyet Nothing But Love World Tour-nak kereszteltek el, azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Egyre több koncerthelyszínen elégedetlenkedtek a rajongók, mondván, hogy Houston hangja meg sem közelíti a tőle megszokottat, ráadásul néha láthatóan zavartan viselkedett a színpadon.

Nem ment simán

Februárban a turné ausztrál állomásain már egyenesen botrányos volt a hangulat, és bár többen arra célozgattak, valami nincs rendben a 46 éves énekesnő egészségével, a szervezők hivatalos közleményben cáfolták mindezt, azt állítván, „Whitney nagyszerű egészségnek örvend, és remekül érzi magát a koncerteken, a rajongói körében”.

Most azonban lehullt a lepel - kiderült ugyanis, hogy Whitney Houstont kedden sürgősen a párizsi American kórházba kellett szállítani. Bár egyesek tudni vélik, hogy ismét csak a drog áll a háttérben, a sztár - képviselői nyilatkozata szerint - csupán felső légúti fertőzésben szenved, ezért tolták későbbi időpontra az európai fellépések dátumát.

Pihennie kell

- Az orvosok megvizsgálták Whitney-t, és arra a következtetésre jutottak, hogy felső légúti szerveit fertőzés támadta meg. Ezért azt javasolták az énekesnőnek, hogy ne álljon színpadra mindaddig, amíg teljesen fel nem épül - állt a közleményben.

Sztárok, akik megjárták az elvonót

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ha minden a tervek szerint megy, akkor a birminghami koncertre jövő kedden kerül sor, majd azt követően az énekesnő még több mint 30 alkalommal fellép.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Egyebek közt Münchenben, Rómában, Zürichben és a hozzánk legközelebb eső Bécsben is.
Ezt is szeretjük