Ijesztően szétszabták az ismert nyuszilány mellét

Eltorzult az implantátumtól

Victoria Silvstedt felfújatta mellét, ám a beültetett szilikontól borzalmasan elcsúfult dekoltázsa.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Victoria Silvstedtet a múlt héten örökítették meg St. Barts szigetén, ahol a 35 éves svéd modell büszkén tette közszemlére bikinis testét. A szőke bombázó kétségkívül dögösen festett, ám tudtán kívül sikerült egy hibát elkövetnie.

A nyuszilány bikinifelsője ugyanis túl sokat mutatott, a lesifotós pedig a megfelelő pillanatban lekapta Silvstedt mellét, amely borzalmasan festett. A kilencvenes évek közepének híres playmate-je ugyanis a jelek szerint implantátum beültetése mellett döntött – vesztére.

Mások is elkövették már ezt a hibát

A szilikon bizarrul fodrozódott mellében, minden természetességétől megfosztva azt, a látvány pedig ebből adódóan meglehetősen kiábrándító volt. Persze azt azért tegyük hozzá, hogy a showbiznisz világában nem ő az egyetlen, aki hasonlóan csúf műmellekkel büszkélkedhet.

Bőven akadnak ugyanis olyan – feltehetően önbizalomhiányos vagy éppen túlságosan hiú - sztárhölgyek, akik szintén túlzásba estek a szépészeti beavatkozásokat illetően. Elég csak Pamela Andersonra vagy Tori Spellingre gondolni, akik nem valószínű, hogy a dobogóra állhatnának egy képzeletbeli vizes pólós mellszépségversenyen.

Már 16 évesen orgazmust színlelt

Victoria Silvstedt bevállalós nyuszilányhoz méltóan kamaszkorában sem volt túlságosan szívbajos, 16 évesen például megnyert egy orgazmusszínlelő versenyt, amiben ő volt az egyedüli lány! Nyereménye egy tévé volt, amiről édesanyjának azt mondta, hogy a bingón nyerte.

Hollywood legrondább műmellei

Nézegess képeket!

Elolvasom
Hugh Hefner 1996-ban figyelt fel a szőke hölgyre, aki aztán a hónap nyuszilányaként a Playboy magazin 1996-os évfolyamának decemberi számában pózolhatott. Népszerűségéről mindent elárul, hogy egy évvel később az év playmate-je is ő lett, azóta pedig olyan magazinokban vetkőzött, mint a GQ, a Maxim, az FHM vagy a Nuts.
Ezt is szeretjük