
Pikáns fotók! Már nem bírta tovább Victoria Beckham
Az újabban divattervezőként jeleskedő sztárfeleség hamar meggondolta magát.

Victoria Beckham a jelek szerint mindent megpróbál, hogy férjét mégiscsak visszacsábítsa Los Angelesbe, a családjához.
A sztárfocista ugyanis olyannyira jól érzi magát Milánóban, hogy esze ágában sincs visszatérni az Egyesült Államokba a szezon végéig, ám érthető módon, ezt felesége nem szeretné tétlenül nézni.
Ezért aztán ki vethetné a szemére, ha még nőies bájait is be kívánta vetni a cél érdekében – legalábbis csak ez lehet a magyarázata annak, miért látták ismét kikandikáló cickókkal az egykori Spice Girls tagot.
Beckham asszonyság ugyanis szinte napra pontosan három hónappal ezelőtt letette a nagyesküt, hogy eztán nem fogja plasztikázott ütközőit közszemlére tenni. Különösen, mivel saját maga is a divattervezés hímes mezejére lépett.
Soha ne mondd, hogy soha
- Nagyon is jól tudom, miként kell illeszkednie egy ruhának. De be kell valljam, nagyon sok rossz szabású ruhát hordtam a múltban, így szörnyülködve nézem a rólam készült fotókat, és azt mondom magamban: Atyaég, már megint a nyakamban vannak a melleim! – vallotta tavaly decemberben.
Ezért aztán amióta piacra dobta saját kollekcióját, hanyagolta a magamutogatást, és inkább magasan záródó öltözékbe bújt. A szőke hajtincsek helyére barna bubifrizurát vágatott, és hogy még dizájnosabb legyen, egy hatalmas napszemüveggel koronázta meg új kinézetét.
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
Nos, a friss képet elnézve, melyen a Beckham házaspár éppen a milánói Da Giacomo étteremből távozik, úgy tűnik, eddig tartott a cool külső. A 35 éves sztármami ismét visszatért a jól bevált cicikidobós trükkhöz – vagy talán tényleg csak egy legeslegeslegutolsó alkalomra?