Így néznek ki most a Váratlan utazás sztárjai! 19 éve fejeződött be a forgatás
Egykor milliók kedvencei voltak, de hol vannak ma Avonlea lakói?

Dia

	A sorozat félárva főhősnőjét a történet szerint alig 10 évesen küldte milliomos apja korán elhunyt anyja két lánytestvéréhez, Hetty és Olivia Kinghez. A ma már 35 éves kanadai színésznőnek a való életben is 11 évesen hunyt el az édesanyja. A sorozat óta íróként, producerként és rendezőként is jegyzik. Sarah Polley rendezői debütálása a 2006-os Away from Her című alkotás volt, amit Oscar-díjra is jelöltek a legjobb adaptált forgatókönyvként. 2003-ban kötött házassága hét év után véget ért. 2011-ben férjhez ment, februárban pedig megszületett kislánya, Eve.

	Felicity King a sorozat talán egyik legidegesítőbb szereplője volt. A ma már 38 éves Gema Zamprogna maga kérte kiskorában szüleit, hogy vigyék filmes meghallgatásokra, ami jó ötletnek bizonyult. A Queen Egyetemen film és dráma szakon diplomázott 1997-ben, és azóta rengeteg darabban, filmben szerepelt. Gema kiváló táncos és koreográfus, ő alapította meg a Theatrefront Drama Csoportot Torontóban. Jelenleg színészetet és pilatest oktat. 

	Felicity öccse, akit szülei csak bajkeverőként jegyeztek. Zachary Bennett mára rég kinőtte a Felix-jelmezt, valóságos szívtipróvá érett, akiért felnőttként is bőven indokolt lehet a rajongás. Számos filmben, sorozatban játszott, volt, amiben korábbi társaival, Gema Zamprognával és Sarah Polley-val. Zacharyt azonban messze nem csak a színészet vonzza, 2004-ben megalapította ötfős rockzenekarát.

	Jackie Burroughs felejthetetlen alakítása volt Hetty King, az idős vénlány szerepe, akit minden szúróssága, fanyarsága ellenére is szerethetővé varázsolt. A színésznő Kanada egyik legaktívabb tévészínésze volt 2010. szeptember 22-én bekövetkezett haláláig.

	Mag Ruffmant komikusként és műsorvezetőként is jól ismerik a kanadai tévénézők. Barkácsolós, lakberendezéssel kapcsolatos műsorok háziasszonyaként sokszor került képernyőre, de a Toronto Star magazinban ebben a témában saját rovatot is jegyez, ahol tippeket, praktikus tanácsokat ad. Ott megjelent írásaiból 2003-ban saját könyvet is kiadott, How Hard Can It Be? címmel. Férjével és két macskájával az ontariói Richmond Hillben él.

	Michael Mahonen már a 26. évében járt, amikor a sorozat készítői kiválasztották Gus Pike, az árva tinédzser fiú szerepére, aki kóborlásai során jut el Avonlea-be. Nem mindennapi tehetségét mutatja, hogy a puritán, koravén kamasz, Gus Pike megformálásával egy időben egy másik filmsorozatban egy 33 éves züllött, önpusztító életet élő férfit játszott kiválóan. A rendezőként és forgatókönyvíróként is sikeres, többszörös díjnyertes színészt két éve a Vakság című filmben láthattuk Julianne Moore oldalán.

Ezt is szeretjük
Fotó: