Széttárt combokkal pózolt a nimfomán Heather Vandeven

A botrányos szöszi nem türtőzteti vágyait, főleg, ha egy kamera is ott van a közelben.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Heather Vandeven, holland vezetékneve ellenére, hol is születhetett volna máshol, mint a napfényes Kaliforniában, ahol már az álladó kellemes hőmérséklet is buja gondolatokat ébreszt az ember fiában és lányában.

A szőke szépség már kislánykorában is híres volt akrobatikus képességéről, bár akkor még nem az ágyban kamatoztatta rugalmasságát.

Állítása szerint hét perc alatt futotta le az egy mérföldes – 1,6 km – távolságot, és akár tíz felhúzódzkodásra is képes volt, mindemellett pedig, amikor csak tehette, gördeszkázott.

Egészen 15 éves koráig kellett várnia, hogy végre kifejlődjenek nőies idomai, addig zoknival tömte ki a melltartóját, hogy érettebbnek tűnjön.

A leányzó 17 éves korában jelentkezett az amerikai hadseregbe, ahol két és fél évig szolgált, no, de nem kell megijedni – nem, mint katona, hanem mint ételellenőr.

Seregből a heverőre

Ezután a fél világot bejárta, különféle munkákat elvállalva: Kínában ékszereket tervezett, Costa Ricán erdei túrákat vezetett, Európában meg csak elmerült a kultúra szépségeiben.

Egészen addig, amíg rá nem jött, őt az Isten is modellnek teremtette, így aztán visszament Los Angeles-be, és megkereste annak útját, hogyan mutathatja meg bájait ország-világnak. Az elhatározást tett követte, végül sikerült elérnie, hogy lefotózzák, nem is egyszer, a a híres Penthouse magazin számára, melynek hasábjain megmutathatta teste minden rejtett porcikáját.

Legendás nyuszilányok

Nézegess képeket!

Elolvasom
A róla készült erotikus képeket látva minden bizonnyal összefut a nyál minden férfi szájában, hát még, ha eláruljuk, hogy az érzéki 27 éves sztár számtalan videoklipben, tévéműsorban, reklámfotókon és természetesen erotikus filmeken is megcsodálható.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ha így folytatja, a férfiakkal és nőkkel bujálkodó, weboldalán The Dutch Nympho, vagyis a holland nimfó jelzővel illetett Heather minden bizonnyal méltó utóda lehet a bombanő szerepből lassacskán kiöregedő Pamela Andersonnak.
Ezt is szeretjük