Alaposan megöregedett az egykor ünnepelt Twiggy
A hatvanas évek kedvelt sztárjának arcán erőteljesen otthagyta nyomát az idő, amit csak retusálva lehet eltüntetni.
Nemrég adtunk hírt arról, hogy Twiggy-t, a britek legendás, extravékony modelljét 25 év után újra megkereste az a cég, melynél egykor beindult a karrierje.
Az Olay úgy vélte, senki sem tudná jobban reklámozni arckrémjeiket, mint a még 59 évesen is gyönyörű exmodell.
Természetesen a promócióhoz, annak rendje és módja szerint, professzionális fotók is készültek, melyeken Twiggy nemhogy negyvenesnek, de inkább harmincasnak nézett ki.
Agyonretusálták, de minek
Persze az ember rögtön gondolta, hogy hiába a modellmúlt és a szépítőszerek, a képszerkesztők alaposan kezelésbe vették a nyers fotókat.
De a nemrég nyilvánosságra került fényképpel összehasonlítva, mely az idős hölgyet a maga valójában, smink nélkül láttatja, még annál is hatalmasabb a kontraszt, mint sejthető volt. A lesifotóról ugyanis valóban egy hatvan felé közeledő asszony néz szembe a világgal, aki ráncos, megereszkedett arcú és kissé sápatag.
Ám belegondolva ez az egész így van jól, ahogy van. Hiszen miért kellene egy nyugdíjaskorú nőnek húsz évvel fiatalabbnak látszódnia?
Twiggy bizonyára tisztában is van ezzel, és egyáltalán nem érdekli, mit gondolnak az emberek - nem rohan plasztikáztatni, nem tömi botoxszal az arcát és túl vastag sminkkel sem igyekszik takargatni korát.
Arcán ott van az elmúlt évtizedek öröme, bánata, amit egy kozmetikai reklámban láthatóan nem, de a való életben bátran fel lehet vállalni.
Modell, színésznő, énekesnő egyben
Az 1950-ben Leslie Hornby néven született, törékeny brit sztárt egyébként 16 évesen fedezték fel, és hamarosan olyannyira népszerű lett, hogy őt választották az 1966-os év arcának.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az ezredforduló után azonban visszatért eredeti szakmájához: a Marks & Spencer számára állt modellt plakátokhoz és tévéreklámokhoz. 2006-ban elvállalta egy topmodellkereső műsor zsűritagságát, két éve pedig, a retrohullámot meglovagolva, újra kiadták 1979-es Heaven In My Eyes című albumát.