Még csak két hónapos! Először mutatta meg tündéri kislányát Tori Spelling

Tori Spelling három gyönyörű gyermek édesanyja.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tori Spellinget főként a Beverly Hills 90210 című szériából ismerhetik a hazai tévénézők, az egykori sorozatsztár mára 38 éves boldog családanya. Második férje, Dean McDermott szintén színész, 2006-ban házasodtak össze, a szűk körű szertartást Wakaya szigetén tartották. Azóta három gyermekük született: Liam négyéves, Stella három, és idén októberben látta meg a napvilágot legkisebb kislányuk, Hettie.

A rajongók most láthatják először a kismamát és az újszülöttet, mivel a színésznőről és családjáról meghitt fotósorozat jelent meg a US Magazinban. A sztárpár a hetilapnak adott interjújában elmondta, hogy legkisebb gyermekük nem egy meglepetéssel szolgált már nekik. Korábban jött a vártnál, ráadásul a kismama maximálisan biztos volt benne, hogy ezúttal fiúnak ad életet.

Jóképű vízilabdázónk tündéri csemetéivel

Dr. Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónk közel két méter magas, 112 kg tömény izom. Ám a marcona külső mögött szerető édesapa, aki gyakran ellágyul két gyermeke, Viktória és Patrícia láttán.

Te is elolvadsz tőlük! Íme, szívtipró vízilabdázónk tündéri csemetéivel

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük