Ő Tony Blair ritkán látott felesége: a 65 éves egykori first lady ma így néz ki

Tony Blair és Cherie 41 év házasság után is tartanak romantikus vacsorákat kettesben.

tony-blair-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tony Blair nevét a világ 1997-ben ismerte meg, amikor megkezdte első ciklusát az Egyesült Királyság miniszterelnökeként. Egy évtizeden keresztül volt Anglia államférfija, ez idő alatt pedig nem csak ő állt a média célkeresztjében, feleségére és négy gyermekükre is kíváncsiak voltak az emberek. 

A skót származású politikus ugyan színész családba született, hamar eltökélte, hogy a jogi pályán akar érvényesülni. A ’70-es években felsőfokú tanulmányait az Oxfordi Egyetemen kezdte. A diplomaosztó idejére pedig nem csak a szakma volt a zsebében, diákévei alatt a szerelem is rátalált.

Tony Blair és ritkán látott felesége

Ekkoriban ismerkedett meg a brit színész, Tony Booth lányával. Cherie rögtön levette a lábáról, sőt arra is ő ösztönözte, hogy elkezdje építeni karrierjét a politikában. 1980-ban mondták ki a boldogító igent, házasságukból pedig négy gyermek, Euan, Nicholas, Kathryn és Leo George született.

Tony Blair és Cherie 1994-ben.
Tony Blair és Cherie 1994-ben.
Fotó: Mirrorpix / Getty Images Hungary

Az egykori first lady és férje manapság nagyon ritkán lépnek a nyilvánosság elé egymás oldalán. Utoljára 2012-ben a londoni olimpián készült róluk közös fotó. Nyolc évvel később egy szemfüles lesifotósnak sikerült megtörnie ezt a csendet.

2021. szeptember 2-án a házaspárt egy romantikus, kettesben töltött vacsora alkalmával kapták lencsevégre. A 65 éves asszony és férje is elegánsan festettek a Scott’s nevű londoni étterem előtt készült képeken. Blair fehér ingbe és öltönybe, felesége virágmintás selyemruhába bújt. A második képért kattints a jobb oldalon látható fehér nyílra.

Cherie egyébként igazi úttörőnek számított a miniszterelnök-feleségek sorában: ő volt az első first lady Angliában, aki egyetemet végzett, férjével pedig az első pár, akik állami iskolába járatták a gyerekeiket.

A bírósági jegyzőként végzett nő korábban a Big Issue magazinnak vallott ezekről az időkről. Az interjúban elárulta, csak azt bánja, hogy akkoriban nem fordított kellő energiát a külsejére.

- Amikor a bíróságon dolgoztam, parókát és köpenyt kellett viselnem, nem egy szépségverseny volt, nem számított, hogy nézek ki. Mindez teljesen megváltozott, miután Tony hivatalba került, az embereket semmi más nem érdekelte, csak az, hogy mi van rajtam. Ha tanácsot adhatnék a fiatalabb önmagamnak, azt mondanám, erre jobban oda kellett volna figyelni.

Politikusok és házastársaik

Képes összeállításunkban politikusok házastársairól nézegethetsz fotókat. Törökország, Kanada és Szlovákia vezetőjének is láthatod a hitvesét.

Ő Angela Merkel ritkán látott férje: fotókon a világhírű politikusok házastársai

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük