Csupasz fenekét mutogatta a dögös Toni Braxton
A buja sztár nem idegenkedik a meztelenkedéstől, hiszen előszeretettel vesz fel sokat mutató ruhadarabokat.
Nem ez volt az első eset, hogy Toni Braxton olyan ruhát viselt, ahol a fő szempont az volt, hogy minél kevesebb testfelületet takarjon.
Emiatt aztán egy szerencsétlen mozdulat is elég, hogy az egész világ megpillanthassa intim testrészeit.
Valószínűleg büszke domborulataira, mivel igencsak kedveli a köldökig tartó dekoltázst vagy éppen alsóneműjéből meglehetősen sokat mutató lenge szoknyát.
A kerek idomairól ismert szexi énekesnő, két éve a berlini World of Football megnyitóján az erősen szeles időjárásnak és fehér tangájának köszönhetően szintén megmutatta, hogy szülés után is ugyanolyan feszes a feneke mint előtte.
Bár szülei meglehetősen szigorú katolikus neveltetésben részesítették, úgy tűnik a szende kislány észrevétlenül változott bikavadítóan dögös dívává. Érdekes, hogy mikor a Playboy felkérte egy meztelen fotózásra, úgy nyilatkozott, hogy csak melleit hajlandó megmutatni, a többi túlságosan személyes.
Rémhírek és betegség
A Grammy-díjas szépségről az a pletyka járta nemrégiben, hogy mellrákot diagnosztizáltak nála, azonban ezt a hírt személyesen cáfolta meg, ugyanakkor minden nőt arra buzdított, hogy rendszeresen járjanak szűrésre.
Úgy tűnik azonban, hogy az R&B csillaga mégsem teljesen egészséges. Régóta küzd szívbetegségével és idén tavasszal erős mellkasi fájdalmakkal került kórházba, emiatt le kellett mondania a Flamingo Hotel- Casino-beli fellépéseit, ahol heti rendszerességgel csodálhatják meg a vendégek.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A rajongók megnyugtatásra nemsokkal ezután már egy szenvedélyes táncot lejtett Alec Mazo-val, a Dancing with the Stars című amerikai produkcióban.