Otthonában lett rosszul! Kórházba szállították a népszerű énekesnőt

Az autoimmun betegséggel küzdő Toni Braxtont egy vérrög miatt szállították kórházba.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Otthonában lett rosszul néhány napja Toni Braxton, akit azonnal kórházba szállítottak.

Az évek óta autoimmun betegséggel küzdő énekesnő érrendszerében vérrögöt találtak.

Fia autista

A betegség a legnagyobb sztárokat sem kíméli, példa erre Toni Braxton, akinek a karrierjét is fel kellett adnia egészségügyi problémái miatt.

Az első sokk 2006-ban érte, ekkor ugyanis a kisebb fiáról, Diezelről derült ki, hogy autista.

2008-ban egy jóindulatú daganatot távolítottak el az énekesnő melléből, és még ebben az évben kiderült, hogy súlyos érszűkületben szenved.

Egy év múlva a magánéletében is hullámvölgy következett be, aminek válás lett a vége.

2010-ben kiderült, a bátyja mellett ő is örökölte az autoimmun betegséget, amelyben édesapjuk is meghalt. A fellépéseit ezután sorra visszamondta, ami pénzügyi problémákhoz, majd teljes anyagi csődhöz vezetett.

Újra kórházban

Néhány napja pedig kórházba szállították, ugyanis vérrögöt találtak az érrendszerében. A hírt maga a sztár írta ki rajongóinak a Twitterre.

Sztárok, akik legyőzték a rákot

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Sziasztok srácok! Kórházban vagyok kisebb egészségügyi probléma miatt, a Lupusnak és az érszűkületemnek köszönhetően. Hamarosan otthon leszek. Köszönöm a szereteteteket és a támogatásotokat - írta akkor a betegágyából.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A 45 éves sztárt azóta hazaengedték és egy ápolónő vigyáz rá Los Angeles-i otthonában.

Ezt is szeretjük