Egyre nagyobb a botrány Tom Cruise körül: 5 ember is felmondott miatta
Egyre több a botrány a Mission: Impossible hetedik részének forgatásán.

tom-cruise
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Tom Cruise és csapata jelenleg is forgatja a Mission: Impossible hetedik részét, ám a filmkészítési munkálatokat több tényező is megbonyolította az elmúlt hónapokban. A koronavírus-világjárvány hatalmas csapásként érte az egész filmes szakmát, sok stúdió hónapokra leállt, még Cruise-ék is leálltak egy időre, bár márciusban már dolgoztak. 

Az őszi időszakban is több helyen forgattak, ám volt, hogy a stábból többen is megfertőződtek koronavírussal, így hetekre leálltak. Tegnap derült fény arra, hogy Cruise mennyire kiakadt két kollégájára, akik a járvány miatt hozott szigorú előírásokat nem tartották be, ugyanis kevesebb mint egy méterre álltak egymástól. Káromkodva osztotta ki őket, amiről egy hangfelvétel is készült, a The Sun megírta, hogy a színész dühöngései miatt öt kolléga mondott fel.

Tom Cruise miatt több kollégája is felmondott

A brit lapnak egy közeli forrás kotyogta el, hogy azóta Cruise még egyszer balhézott a munkatársaival, ebből néhány embernek viszont annyira elege lett, hogy inkább benyújtotta a felmondását. Összesen öten hagyták ott a forgatási munkálatokat.

GettyImages-1280014388
Fotó: Elisabetta A. Villa / Getty Images Hungary

- Az első kitörés nagy volt, de a dolgok azóta sem csillapodtak le. A feszültség hónapok óta növekedett már, és ez volt az utolsó csepp a pohárban. Amióta nyilvánosságra került a balhé, még több lett a feszültség, és több alkalmazott inkább felmondott - magyarázta.

A bennfentes szerint Cruise már nem szeretné, ha többet leállnának a filmezéssel, ezért is érinti egyre érzékenyebben, ha más kollégái fittyet hánynak a szabályokra, ráadásul tisztában van vele, hogy sok más stúdió és filmes producer azért is figyeli a Mission: Impossible új részének forgatási munkálatait, hogy ellessék és alkalmazzák, hogyan lehet a Covid-19 ellenére egy filmforgatást levezényelni.

GettyImages-1280123935
Fotó: Mondadori Portfolio / Getty Images Hungary

Nincs olyan este, hogy ne foglalkoztatná a filmipar jövője, sajnos a világjárvány miatt rengetegen veszítették el az állásukat, bár a rendezőket és a nagy színészeket kevésbé érinti ez a gond, ám a háttérmunkások, a statiszták, illetve azok a kisebb szereplők, akik pár mondatot kapnak egy-egy filmben, ők napjainkban sokkal szűkösebben élnek, mint azelőtt.

A kiszivárgott hangfelvételen, amit még szerdán közölt a The Sun, Cruise nem válogatta meg a szavait, amikor kiszúrta, hogy két kollégája, akik éppen a számítógépen néztek végig egy felvett jelenetet, kevesebb mint egy méterre álltak egymástól, pedig hivatalosan két méter távolságot kellett volna tartaniuk.

Ha még egyszer meglátom, hogy ezt csináljátok, ki lesztek b**zva. És ha bárki más is meg meri ugyanezt tenni a csapatban, akkor ennyi volt. És ti, ku**ára ne merészeljétek még egyszer ezt megcsinálni.

Sztárok, akik szerelmeseket játszottak, mégis utálták egymást

Képes összeállításunkban olyan színészeket mutatunk, akik bár a képernyőn összemelegedtek, a valóságban inkább megfojtották volna egymást egy kanál vízben.

Ezt is szeretjük