Kiderült, Tom Cruise miért nem látogatta meg 6 éve a lányát - Elképesztő az oka
A szcientológiai egyház egy korábbi tagja vallott a dologról.
Tom Cruise és Katie Holmes házassága alatt, 2006-ban született egy gyönyörű kislány, a különleges nevű Suri. A kislány sokáig édesapja szeme fénye volt, a színész mindenhova magával vitte a bűbájos csemetéjét. A nagy szeretetnek azonban a válással vége szakadt, Tom Cruise ugyanis már több mint hat éve egyáltalán nem látta a lányát.
Ezért nem látogatta Surit
Évek óra arról pletykálnak, hogy a színész a szcientológiai egyház nyomására szakított meg minden kapcsolatot a lányával, ugyanis Katie Holmest és őt is hitetlennek és nemkívánatos személynek bélyegezték meg. A sztár és az egyház is tagadta az ezzel kapcsolatos vádakat, Cruise arra fogta az apai teendői elhanyagolását, hogy a forgatások miatt nem sok szabadideje van, így sajnos nem láthatja annyit Surit, amennyi szeretné.
A látogatások azonban az évek során nemhogy nem sűrűsödtek, hanem teljesen el is maradtak. Ezt tavaly maga Katie Holmes is megerősítette, aki beismerte a sajtónak, hogy kislánya tényleg nem találkozott az apjával évek óta, azonban ez egyáltalán nem rajta múlt, ő örült volna, ha megmarad a köztük lévő jó kapcsolat, de a színész egyszerűen nem volt kíváncsi a gyermekére.
Most újabb sztár erősítette meg a híreszteléseket, Samantha Domingo írónő személyében, aki egy könyvet is kiadott a szcientológiai egyház veszélyeiről, melynek egykor ő is a tagja volt.
- Nem engedélyezték neki, hogy lássa a lányát. Ez válás után gyakori, ha úgy vélik, hogy a volt partner nem elég hívő. Nem véletlen, hogy azóta alig látta Surit, azok az alkalmak is arra voltak jók, hogy lefotóztassa magát egy-egy paparazzóval, hogy úgy tűnjön, mintha lenne köztük kapcsolat, nehogy a rajongók rossz szemmel nézzenek rá emiatt. De az utolsó ilyen megjátszott alkalom is már hat éve volt. Könnyű olvasni a sorok között - nyilatkozta a US Weeklynek.
Az sem véletlen, hogy a Nicole Kidmannel kötött házassága során adoptált gyermekeivel tartja a kapcsolatot, akik hithű tagjai az egyháznak. Isabellát egyenesen a szcientológia hercegnőjének becézik, de Connor is egyre feljebb kerül az egyházban betöltött pozíciók ranglétráján.
Ilyen gyönyörű kamasz lett Suri Cruise
Nézd meg, milyen szép kamasz lány lett Suriból - egyre jobban hasonlít híres apjára!
Gyönyörű kamasz lett Tom Cruise és Katie Holmes lánya - Így néz ki ma Suri
Nézegess képeket!
ElolvasomCoverfotó és ajánlóképek: Getty Images.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció