Teherbe ejtette 41 évvel ifjabb szeretőjét Terry Jones
A koros híresség öt éve hagyta ott feleségét, akivel 34 évig élt együtt, az akkor 21 éves, egyetemista lány miatt.
Ahogy Terry Jones a napfényben egy csinoska és láthatóan várandós hölggyel sétálgat, joggal gondolhatja az ember, hogy egy büszke nagypapát lát.
Igen ám, csakhogy a barna hajú szépség nem az ex-Monty Python lánya, sokkal inkább 26 éves szeretője.
Az 1942-es Jones 2004-ben ismerkedett meg az akkor 21 éves, oxfordi egyetemistával, Anna Soderstrommal egy dedikálás során.
A Python-rajongó svéd leányzó rögtön beszédbe elegyedett a koros sztárral.
Amiből aztán akkora szerelem kerekedett, hogy Jones még feleségét is otthagyta érte – akivel nem mellesleg 34 évet töltött együtt.
Kapuzárási pánik?
Természetesen nejét, bár állítólag nyitott házasságban éltek, egyenesen sokkolta a dolog, nem beszélve felnőtt korú gyermekeikről, akik egyáltalán nem értették meg apjuk húzását.
Soderstrom kisasszony családja sem lelkesedett azért, hogy lányuk egy vénemberrel állt össze.
Titokban arra számítottak, nem tart majd sokáig a románc.
Semmi nem állhatja útjukat
Ám eddig minden tökéletes, dacára a 41 év korkülönbségnek. Még az sem tántorította el az ifjú szeretőt, amikor 2006-ban bélrákkal diagnosztizálták a színész-rendezőt.
Az operáció után mellette volt a lábadozás időszakában, és rábeszélte kedvesét az egészséges táplálkozásra is.
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció