Tévesen közölték a 65 éves Bond-lány halálát: az ügynöke így beszélt Tanya Roberts állapotáról

Tanya Robertsről tévesen állították, hogy meghalt.

tanya-roberts-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tegnap futótűzként terjedt annak híre, hogy Tanya Roberts színésznő, akit a legtöbben az 1985-ös James Bond-filmből, a Halálvágtából ismerhettek, örökre lehunyta a szemeit.

Számos nagy médium, például a The Hollywood Reporter, a BBC, a Variety és a CNN is közölte a szomorú hírt, amit ügynöke, Mike Pingel is megerősített, a halálhírről mi is írtunk, ám kiderült, hogy a 65 éves sztár életben van.

Tanya Roberts életben van

Roberts december 24-én indult el kutyáival, ám hirtelen rosszul lett, és összeesett, kórházba vitték, majd lélegeztetőgépre tették. Párja, Lance O'Brien meglátogatta őt az intézményben, vasárnap is így tett, ezt már a TMZ közölte. Amikor ott volt az ágyánál, a színésznő kinyitotta a szemeit, próbálta megfogni a kezeit, de végül lehunyta a szemeit, és eszméletét vesztette. O'Brien ekkor azt hitte, hogy a párja elhunyt, így tőle is jött ez a téves információ. Csalódottan és letörve elhagyta a kórházat, azonban egy orvostól vagy ápolótól sem érdeklődött kedvese állapota felől, ami nagy hiba volt.

GettyImages-467371818
Fotó: Harry Langdon / Getty Images Hungary

Az ügynöke, Mike Pingel így nyilatkozott a kellemetlen szituációról a The Hollywood Reporternek:

- Megerősítették nekem a halálát, bár az információ egy nagyon megzavarodott személytől jött - utalt a színésznő párjára, majd így folytatta:

- Ma délelőtt felhívott a kórház, és közölték velem, hogy Tanya életben van, azonban egyelőre nem fest túl jól az állapota. Remélem, hamarosan még több információt közölhetünk róla, nagyon dühítő ez az egész - tette hozzá.

GettyImages-159411912
Fotó: Albert L. Ortega / Getty Images Hungary

A színésznő a Sheena, a dzsungel királynőjében, illetve az Azok a 70-es évek show-jában is játszott, utóbbi sorozat sztárjai is gyászolták őt, köztük volt Topher Grace, aki a Twitteren emlékezett meg róla, erre a széria másik főszereplője, Ashton Kutcher közölte vele, hogy Tanya életben van. Nos, reméljük, hogy a 65 éves sztár mihamarabb felépül.

Sztárok, akiktől 2020-ban búcsúznunk kellett

Képes összeállításunkkal azokra a hírességekre emlékezünk, akik 2020-ban életüket vesztették.

2 évig titkolta halálos betegségét a színésznő: sztárok, akiktől 2020-ban búcsúznunk kellett

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük