Képek! Hihetetlenül dögös nővé érett Szabó Gyula lánya
Szabó Zsófi nemrég forgatta le első klipjét, amelyben egy egészen új oldalát mutatja meg.
Szabó Zsófi igazán meglepő változáson esett át az elmúlt évek során. A Jóban Rosszban sorozat szolidan bájos színésznőjéből ugyanis ellenállhatatlanul vonzó, dögös bombanő lett, aki bármelyik pasit pillanatok alatt levenné a lábáról.
Szabó Gyula 21 éves lánya néhány hónapja azt nyilatkozta, hogy esze ágában sincs levetkőzni egyik férfimagazin kedvéért sem, pedig kapott már ajánlatot. A színésznő saját bevallása szerint azért mondott nemet, mert nem ilyen neveltetést kapott, illetve nem tartja magát modell alkatnak.
Egy merész klippel mutatkozik be énekesnőként
Arról nem is beszélve, hogy tekintettel van híres édesapjára is, akiről nem tudni, vajon mit szólna ahhoz, ha lányát pucérkodni látná valamelyik lapban. Ennek ellenére az énekesnőként bemutatkozó Zsófi egy igazán merész klipet forgatott a napokban.
A Déjà vu című dalához készült videóban a visszafogottnak hitt hölgy ugyanis meglehetős provokatív latexruhában illegeti és simogatja magát, a csókolózás és a meztelenkedés pedig csak az illendőség és a jó ízlés miatt maradt ki.
Vannak, akik elítélik
A közvéleményt természetesen alaposan megosztotta Szabó Zsófi cuki kislányból vad dominává való átváltozása. Egyesek szerint nagyon rossz úton indult el, ám ő nem veszi komolyan ezt a kritikát, mivel véleménye szerint a klip jól sikerült, és csak a prűd embereket zavarja.
Szabó Zsófi 2009 májusában debütált a TV2 népszerű sorozatában.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Elmondása szerint akkor sem távozna a Jóban Rosszbanból, ha énekesnői karrierje üstökösszerűen felívelne.
Fotók: Europress