Sylvester Stallone és Richard Gere emiatt balhéztak össze a forgatáson: a rendező kirúgta egyikőjüket
Meglepő, min kapott hajba a két színészlegenda.
Sylvester Stallone és Richard Gere már a forgatások kezdete óta nem szimpatizált egymással, majd egy baleset miatt eszkalálódott a helyzet.
Sylvester Stallone és Richard Gere balhéja
1974-ben Stallone-nak Richard Gere-rel együtt kellett volna játszania A Lordok Bandája című filmben, a két színész azonban komoly konfliktusba keveredett egymással, ami évtizedekig elhúzódó viszályt kreált köztük, olvasható a Daily Express cikkében.
Stallone 2006-ban elárulta, hogy azonnali ellenszenvet érzett Gere iránt, amint belépett a forgatásra.
– Úgy feszített a túlméretezett motorosdzsekijében, mintha ő lenne a legrosszabb lovag a kerekasztalnál – árulta el Stallone, majd kiderült, ez az ellenszenv egy verekedéses jelenet forgatásakor is kibukkant, ugyanis a két tesztoszterontól dagadó színész kicsit elragadtatta magát.
A valódi konfliktust azonban egy ennél sokkal banálisabb dolog okozta köztük, méghozzá egy leevett farmernadrág.
– Az egyetlen meleg hely egy Toyota hátsó ülése volt. Éppen hot dogot ettem, ő pedig bemászott egy fél csirkével, ami mustárral volt borítva, és a zsír csöpögött az alumínium csomagolóanyagból – idézi a brit lap Stallone-t, aki figyelmeztette Gere-t, hogy mindent össze fog csöpögtetni az étellel, sőt, hangsúlyozta, hogy ha leeszi a ruháját, nagyon dühös lesz.
Ahogy az borítékolva volt, természetesen ez végül megtörtént, Gere beleharapott a csirkés ételbe, és egy zsíros, mustáros, mártásos darabka a levegőbe repült, és Stallone tiszta, kék farmernadrágján landolt.
– Oldalba könyököltem a fejét, és gyakorlatilag kilöktem a kocsiból. A rendezőnek választania kellett: egyikünknek mennie kellett, egyikünknek maradnia kellett. Richard megkapta a távozási engedélyét, és a mai napig sem kedvel engem – fejtette ki Stallone.
Sylvester Stallone 28 éves lánya bikiniben hódít Instán: Sophia olyan, akár egy modell
Sophia Stallone dögös szőkeség lett.
ElolvasomCover-fotó: GettyImages
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció