Súlyos betegen vitték kórházba a lebénult Stephen Hawkingot

Napjaink egyik legnagyobb fizikus hírességét hétfőn szállították egy angliai kórházba, ahol azóta is ápolják.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Stephen Hawking brit tudóst április 20-án szállították a Cambridge-i egyetemi Addenbrooke kórházba, miután már több hete küzdött egy makacs mellkasi fertőzéssel, és nem javult.

Első feleségével, a hatvanas évekből; lányával, Lucyvel

Gregory Hayman kommunikációs igazgató először azt nyilatkozta, Hawking professzor állapota súlyos, de éppen különféle kivizsgálásokon vesz részt, hogy többet megtudjanak.

Néhány órával később viszont mindenkit megnyugtatott, hogy a híresség most már jól érzi magát a körülményekhez képest, de még bent tartják a kórházban, megfigyelésre, ami reménykedésre adott okot mind a családtagok, mind a világ számára. Azóta azonban a kórházban hírzárlatot rendeltek el, így nem tudni, milyen eredményt hoztak a vizsgálatok.

Az esze ugyanúgy vág, mint egészségesen

Köztudott, hogy a 67 éves Hawking egyébként, aki a betegség miatt április 6-ára tervezett előadását is lemondta, 21 éves kora óta az ALS nevű gyógyíthatatlan betegségben szenved. Ezért régóta csak tolókocsival tud közlekedni, sőt, az utóbbi években szinte teljesen lebénult, és beszélni is csak egy mikrofon segítségével képes.

15 sztár a Bivaly jegyében

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mindezek ellenére ma is aktívan kutatja a matematika és a fizika rejtelmeit, egyebek közt vizsgálja a fekete lyukak természetét és a többszörös dimenziókat.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Munkásságát több könyvben is megjelentette, melyek nemcsak a tudósok, hanem az érdeklődő emberek számára is élvezetes olvasmányok. Legnépszerűbb kötetei Az idő rövid története és A világegyetem dióhéjban.

Tudtad? Az amiotrófiás laterálszklerózis, másnéven: Amyotrophiás lateralsclerosis, ALS, Lou Gehring-betegség az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó végzetes betegség. A beteg végül teljesen elveszíti mozgásképességét, majd a légzőizmai sem működnek. Először 1939-ben került az érdeklődés középpontjába, amikor végleg kettétörte a New York Yankees baseball-játékosának, Lou Gehringnek a karrierjét. Bármelyik életkorban előfordulhat, minden húszezredik embert érint.
Forrás: házipatika.com
Ezt is szeretjük