Zokogva vallott a színész a kamerák előtt! A botrány óta először merészkedett a nyilvánosság elé

Stephen Collins nyilatkozott.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Stephen Collins, aki a lelkész apát játszotta a Hetedik mennyország című sorozatban, a People magazinnak elküldött nyilatkozatával megtörte a hallgatást zaklató botrányával kapcsolatban. A színész az újságnak elismerte, hogy valóban molesztált kislányokat.

- Negyven évvel ezelőtt szörnyű dolgokat tettem, amit mélyen megbántam. Azóta is azon dolgozom, hogy sikerüljön vezekelnem - írta a színész, aki ehhez képest húsz éve is elkövetett hasonlót.

Szerinte mentség, hogy rövid ideig tartott

Azért fordult a nyilvánossághoz, mert szeretné, ha az emberek tőle tudnák meg az igazságot - az októberben kiszivárgott hanganyagot, amelyen a vádak alapulnak, ugyanis a tudta nélkül rögzítette a volt felesége.

A színész három esetről számolt be, valamint elmondta azt is, az egyik, általa bántalmazott nőtől 15 év után elnézést kért. A többieket azért nem kereste, mert a terapeutájától azt tanulta, néha jobb nem feltépni a sebeket.

A most 67 éves színész azzal védekezett, hogy csak pár percig tartott egy-egy eset, és hogy nem elégült ki közben. Azt azonban hozzátette, hogy tudja, még így is megbocsáthatatlan, amit tett.

A nyilatkozat után pedig elfogadta az ABC csatorna felkérését és Katie Couricnak adott interjút. A kamerák előtt már könnyezve vallott az esetről, mint mondta, mindenkinek megvannak a saját démonai, ő is megküzd a sajátjaival. A színész az interjúban azt vallotta, tettei után a hit felé fordult, ugyanis azt gondolta, a templomban majd feloldozást nyer a pedofília miatt.

Mint ismert, a bomba októberben robbant, amikor a TMZ birtokába jutott egy felvétel, amely a színész és akkori felesége párterápiáján készült. A felvételt egykori felesége, Faye Grant készítette, akit ügyvédje biztatott arra, gyűjtsön bizonyítékot férje tetteiről, mivel ez bűncselekmény. Állítólag a színész még írásos beismerést is tett.

Friss képek! Ennyit öregedtek 20 év alatt a Hetedik mennyország sztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Collins a felvételen bevallotta a terapeutának, hogy még az első felesége 11 éves rokonát is molesztálta, amit a lány 13 éves koráig többször is megismételt.

- Volt olyan, hogy megfogtam a kezét, és a péniszemre tettem - hangzik el a felvételen a beismerés.

A felvételen hallható, hogy akkori felesége megkérdezte a most 67 éves színészt, hogy volt-e közben erekciója is, amire a férfi azt válaszolta, hogy részleges.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük