Nem izgatta magát! Szinte kiszúrta felsőjét Sophie Monk mellbimbója

Csodás cickói és izgató mellbimbói láttán tutira sok pasi megjegyzi majd a dögös szőke hölgy nevét!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A csinos szőke színésznő nem először kápráztatja el rajongóit formás melleivel és elképesztően szexi mellbimbóival, amit feltehetően nagy-nagy örömmel fogadnak világszerte a pasik.

A hegyes cickók igazán elképesztő látványt nyújtanak

Sophie Monk ugyanis bebizonyítja, hogy nem is biztos, hogy le kell vetkőznie egy nőnek ahhoz, hogy szexepiljével elbűvöljön bárkit – elég csak megvillantani azt az aprócska pontot, és máris mindenki elalélt.

Persze lehet az egészben valami titkolt szándékoltság is, hiszen az már több mint feltűnő, hogy az utóbbi időben nem egy alkalommal kapták lencsevégre Sophie-t, amint kemény mellbimbói szinte szétfeszítik melltartóját és felsőjét.

Ez a mutatvány pedig nem semmi, mert Jennifer Annistonnak például sokkal könnyebb dolga van, hiszen ő közismerten nem szeret cicifixet hordani.

Sokak szerint minden esélye megvan rá, hogy szupersztár váljon belőle

Elképzelhető tehát, hogy Monk testi csáberejét is direkt veti be, hogy a róla készült fotók körbejárják a világot.

Ami Hollywoodban a mesterséges hírnévnövelés egyik legelfogadottabb módja – a pasik meg biztosan nem panaszkodnak érte.

A 28 éves hölgy a Bardot nevű együttes tagjaként a zeneiparban dolgozott korábban, ám a banda feloszlása után szólókarrierbe kezdett. 2003-ban jelent meg első albuma Calendar Girl címmel, a lemez pedig nagy feltűnést keltett, mivel a popzenét ötvözte a klasszikus operákkal, a siker ellenére második lemeze még nem jelent meg.

A sztárvilág legbotrányosabb villantásai

Nézegess képeket!

Elolvasom
Talán ebben közrejátszhatott az is, hogy a szőke bombázó a színészet felé fordult, 2004-ben például egy tévéfilmben nagy sikerrel játszotta el Marilyn Monroe-t.

Filmes karrierje még csak a kezdeti stádiumban van, de őt láthattuk például a Csajozós filmben és A törtetők egyik epizódjában is.

Ezt is szeretjük