18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Sofia Vergara meztelen fotót posztolt magáról: feldobta a követői napját

Sofia Vergara anyaszült meztelenül mutatta meg kifogástalan alakját, követői nem győzik dicsérni.

Sofia Vergara meztelen fotója

Sofia Vergara igazi szexszimbólum, most egy meztelen fotót osztott meg magáról követőivel. 

Sofia Vergara meztelen fotója

Az 51 éves Sofia Vergara nehéz időszakot tudhat maga mögött, férjével, Joe Manganiellóval tavaly nyáron, hét év házasság után jelentették be, hogy válnak. Ha ez nem lenne elég, a Griselda című új sorozata miatt a történetet ihlető Griselda Blanco örökösei beperelték, így ebben az ügyben is helyt kell állnia. 

Ugyan az élet mostanában több akadályt is állít elé, Sofia Vergara az Instagram-oldalán és más közösségi platformjain ebből mit sem mutat követőinek, sőt, vélhetően a válása miatt, egyfajta visszavágásként mostanában egyre dögösebb szettekben áll kamera elé.

Ezt tetézte a napokban, és egy meztelen fotóval örvendeztette meg követőit, mely a kép leírása szerint régebben készült, azonban a színésznő hamarosan debütáló kávémárkáját, a Dios Miót hivatott promózni. A szexi fotó, melyen Vergara anyaszült meztelenül fekszik kávébabok között, teljesen lenyűgözte követőit, záporoztak is a dicsérő kommentek. 

Az 57 éves Halle Berry friss, meztelen képére nem találunk szavakat: párja posztolta a szexi fotót róla

Halle Berry meztelenül pózolt az erkélyen.

Elolvasom

Cover-fotó: GettyImages

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük