Sigourney Weaver átlátszó felsőben villantott

Sigourney Weaver legutóbb az amfAR-gálán tette tiszteletét, és bizonyára nem sejtette, hogy ruhája megtréfálja.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Úgy tűnik, hiába a kor, a hatvanéves Sigourney Weaver még mindig meglehetősen komolyan veszi a szakmáját. Sőt, olyannyira, hogy még akkor sem tudja levetkőzni a szerepét, ha a felvevőgép kikapcsolt.

Legalábbis rögtön ez jut eszébe az embernek, ha elnézi a három Oscar-jelöléssel büszkélkedő színésznőről készült legfrissebb fotókat. Az AIDS-kutatási alapítvány ez évi amfAR-gáláján, New Yorkban megjelent híresség ugyanis meglehetősen pikáns öltözéket választott.

Feketén-fehéren

Bár a fekete felső első pillantásra elegánsnak és kellőképpen visszafogottnak tűnt, a reflektorok fényében kíméletlenül áttetszővé vált, felfedve ezzel a sztár világos melltartóját, valamint benne gömbölyödő kebleit. És történt mindez éppen akkor, amikor is Weaver egy sztriptízművészt alakít majd új filmjében.

Az ötvenes években játszódó G-String Mother igaz történeten alapul, és Gypsy Rose Lee burleszktáncosnő életét eleveníti fel. Azét a nőét, aki egy idő után túl öregnek érezte magát ahhoz, hogy férfiak előtt vetkőzzön, ezért inkább elkezdett krimiket írni - ezek legismertebbje a The G-String Murders. Majd 1957-ben megjelent a memoárja Gypsy címmel - ennek felhasználásával készült a film forgatókönyve.

Nem a szexről szólt

- Gypsy Rose Lee briliáns asszony volt, és nagyon okos. Ráadásul munkája egyáltalán nem hasonlított a mai sztriptíztáncosnőkére. Igazából alig vetett le valamit, majdnem minden testrésze fedve maradt.

15 sztár a Bivaly jegyében

Nézegess képeket!

Elolvasom

Akkoriban a színpadi vetkőzés még nem arról szólt, hogyan riszálja magát egy nő, sokkal inkább figyeltek a közönségre – vallotta a színésznő az OK magazinnak.

Mindenesetre a pikáns filmre még egy darabig várni kell, ám a Sigourney Weaver-rajongók addig sem maradnak kedvencük nélkül, hiszen jelenleg is látható a hatalmas sikert aratott Avatarban.

Ezt is szeretjük