A népszerű színésznő 32 évvel idősebb nőt szeret: Sarah Paulson már 9 éve bolondul kolléganőjéért

Sarah Paulson és Holland Taylor 2015-ben jöttek össze.

Sarah Paulson párja

Az Amerikai Horror Storyból ismert Sarah Paulson korábban férfiakkal randizott, ám 2004-ben beleszeretett Cherry Jones színésznőbe, akivel öt évig alkotott egy párt. 2015 óta él ismét komoly párkapcsolatban, méghozzá Holland Taylor kolléganőjével.

Sarah Paulson párja

Taylorral még 2005-ben sodorta össze a sors, egy vacsorapartin találkoztak először, de akkor még nem alakult ki köztük semmi, mivel mindketten mással jártak. Később bekövették egymást Twitteren, majd 2015-ben a 32 évvel idősebb színésznő ráírt privátban kolléganőjére, a többi pedig történelem. Az év decemberében derült ki, hogy összejöttek, akkor a People magazin azt írta, hogy már több hónapja együtt vannak.

Idén ünneplik kapcsolatuk kilencedik évfordulóját, Paulson ennek kapcsán megjegyezte, az a titkuk, hogy külön házban élnek.

- Hollanddal rengeteg időt töltünk együtt, de nem lakunk egy házban. Már régóta együtt vagyunk, és azt hiszem, ebben részben az is közrejátszik, hogy akkor vagyunk együtt, amikor akarunk, de ha nem akarunk együtt lenni, akkor nem találkozunk - fogalmazta a Smartless podcastban.

Ezután megkérdezték tőle, nem lenne-e jobb együtt élni, de külön hálószobában, erre Paulson rávágta, hogy nem, mert szeret úgy elaludni, hogy fogja a barátnője kezét.

Taylor januárban lett 81 éves, míg fiatalabb szerelme 49 esztendős, decemberben lesz ötvenéves.

Képes összeállításunkban megnézheted Sarah Paulson és Holland Taylor közös fotóit.

Sarah Paulson és Holland Taylor 2015 óta alkotnak egy párt.
Fotó: Bruce Glikas / Getty Images Hungary
Az idei Oscar-gála afterpartijára kézen fogva érkeztek.
Fotó: Axelle/Bauer-Griffin / Getty Images Hungary
Holland Taylor is színésznő, benne volt a Két pasi - meg egy kicsiben, a Doktor Szösziben és az Ügyvédekben.
Fotó: Michael Loccisano / Getty Images Hungary
Ez a kép még 2015-ben készült róluk.
Fotó: Bruce Glikas / Getty Images Hungary

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre

Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. június 5. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A klinika Elke nővére negyven éve imádja férjét: Alberttel két gyereket nevelt fel Barbara Wussow

Barbara Wussow negyven éve él boldogságban férjével, azonban házasságukat óriási nehézségek tették próbára.

Elolvasom

Cover- és ajánlóképek: Getty Images

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük