Sandra Bullock előtt teljesen meztelenre vetkőzött kollégája: így élte meg a színésznő a kínosnak tűnő jelenetet
Sandra Bullock valójában így kezelte kollégája meztelenségét a forgatás alatt.
Sandra Bullock és Channing Tatum az Elveszett város című vígjátékban szerepeltek együtt, amely 2022 tavaszán debütált a mozivásznakon.
Az 58 éves színésznő egy romantikus regényírót alakít, aki azon kapja magát, hogy kockára teszi az életét a veszélyes dzsungelben. Mindezt a népszerű könyveiben szereplő borítómodell társaságában, akit Channing Tatum alakít. A forgatás során a színésznek volt egy meztelen jelenete, amelyről mindketten elmondták, hogy hogyan kezelték.
Sandra Bullock kollégája meztelen volt
Az egyik jelenetben Tatum karaktere, Alan azzal szembesül, hogy piócák másznak a hátán. A színésznő által alakított karakter, Loretta Sage megvizsgálja bajtársát, aki addigra már megszabadult a ruháitól is kétségbeesésében.
A Magic Mike színésze a People magazinnak mesélte el, hogy teljesen meztelen volt a jelenet forgatásakor.
- Egy csomó pióca volt a fenekemre ragasztva, miközben sétáltam előre, és azt mondtam magamban: „Rendben, meztelen vagyok. A nevem pedig Chan. Ez pedig az, aminek látszik.” Ehhez még hozzájött az is, hogy Sandra Bullock mondott egy kétoldalas monológot a testem egy bizonyos részével kapcsolatban.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A nézők számára talán kínosnak tűnhetett az a rész, amikor a színésznő szemmagasságban megvizsgálta Tatum karakterének ágyékát. Bullock elárulta, hogy egyáltalán nem találta furcsának a helyzetet, kollégájával biztonságban érezte magát.
- Igazán kell szeretni az illetőt, és biztonságban kell érezni magát vele ehhez az egészhez. Nem éreztem semmilyen furcsaságot ezzel kapcsolatban. Azt hinné az ember, hogy lesznek kellemetlenségek, de mivel ő teljesen lazán kezelte, ezért én csak elkezdtem mondani a szövegemet.
Channing Tatum igyekezett lazán és kellemetlenségek nélkül kezelni a helyzetet, amelyet sikerrel megoldott.
- Az egy pokoli második nap volt, az az igazság! Nem volt élő piócánk a forgatáson. Volt egy férfi, aki gumipiócákat ragasztott a fenekemre. Ez volt a második napom a forgatáson, és már akkor meztelenül kellett lennem.
Sandra Bullock meztelen jelenete
Sandra Bullock és Ryan Reynolds a 2009-ben debütáló, Anne Fletcher által rendezett Nász-ajánlat film forgatásán kerültek kellemetlen helyzetbe. A romantikus vígjátéknak éppen azt a részét vették fel, amikor mindketten meztelenek voltak, ekkor történt a kínos eset. A jelenetben a Bullock által megformált Margaret karaktere megcsúszik, miközben zuhanyozás után törölközőt keres, és egyenesen beleesik a Reynolds által alakított Andrew karjaiba.
Sandra Bullock meztelen jelenete ennél kínosabbra nem is sikerülhetett volna: jóképű kollégájával került ciki helyzetbe
Sandra Bullock nagyon kellemetlenül érezte magát, amikor Ryan Reynoldsszal forgatott.
ElolvasomCover-kép: Profimedia
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.