Otthagyta a feleségét a műsorvezető! Az állását is elvesztette
Rosie O'Donnell bevallotta, 3 év után elhagyta feleségét és az állását is elvesztette.
Három évvel esküvőjük után válni készül Rosie O'Donnell és Michelle Rounds. A műsorvezető azt is bejelentette, elhagyja a The View csapatát.
A színész-műsorvezetőnek nem is volt más választása, a csatorna vezetősége ugyanis már korábban megelégelte, hogy folyamatos botrányaitól hangos a sajtó, valamint rendre összeveszett Whoopi Goldberggel is élő adásban, csak mert nem tudta elviselni, hogy az Apácashow sztárja a fő műsorvezető.
Csak a gyerekeivel akar lenni
Azt, hogy kirúgták O'Donnellt, a csatorna korábban hivatalosan is bejelentette. Az 52 éves O'Donnell azonban azt terjeszti, saját elhatározásából hagyta ott a show-t, mert mint most elmondta, az egészsége fontosabb a számára.
- A stressznek van az egyik legnagyobb szerepe a szívrohamban és a szívbetegségek kialakulásában. Otthon is, a munkámban is számtalan stresszhelyzettel kell szembenéznem és most elhatároztam, csökkentenem kell. Éppen ezért úgy határoztam, többé nem megyek dolgozni - nyilatkozta a komika.
Rosie O'Donnellnek 2012-ben már volt egy szívrohama, akkor is azt mondta, lassít a tempón.
A feleségét már novemberben otthagyta, ám csak most jelentette be hivatalosan, hogy három év után különválnak. Mint mondta, most minden figyelmét a gyermekeire szeretné fordítani.
A műsorvezető öt gyermeket nevel. A legidősebbet, Parkert 1995-ben fogadta örökbe, a fiú most lesz 20 éves. Három gyermeke, Chelsea Belle O'Donnell, Blake Christopher O'Donnell és Vivienne Rose O'Donnell első feleségétől vannak, Kelli Carpenter hordta ki őket. Ötödik gyermekét, Dakotát már Roundsszal fogadták örökbe.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció