Büszke természetes keblére Roselyn Sanchez

Roselyn Sanchez, a Nyom nélkül sztárja tökéletesen elégedett testi adottságaival, és nem szándékozik kés alá feküdni.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Roselyn Sanchez igazán nem panaszkodhat: a 36 éves Puerto Ricó-i születésű sztárt remek testi adottságokkal áldotta meg az ég, férfiak milliói hódolnak neki személyesen és virtuálisan egyaránt.

Szereti a mély kivágást

A kis Roselyn már gyermekkorában is élénken érdeklődött a tánc és a zene iránt, ezért aztán hiába is járt – a családi hagyományokat követve – a Puerto Ricó-i Egyetem marketing szakára, végül három év után otthagyta az egészet. Diploma helyett New Yorkba ment szerencsét próbálni, ahol rögtön beiratkozott egy táncos-énekes kurzusra.

Sok mindent kipróbált

A kilencvenes években keményen dolgozott a karrierjén – visszatért szülőhazájába, majd szépségversenyeket nyert, sőt, felbukkant a Ron kapitány című filmben is, melyet részben a szigeten vettek fel, Martin Short és Kurt Russell mellett.

A hollywoodi sztárság egészen 2001-ig váratott magára, ekkor jelent meg ugyanis a Csúcsformában 2, Jackie Chan akcióvígjátéka, ahol a főhős oldalán Sanchez kisasszony domboríthatott egy titkosügynök szerepében.

A népszerű mozinak köszönhetően arcával és bombasztikus alakjával lettek tele a címlapok, és a férfimagazinok - mint az FHM - legszexisebb nőket felsorakoztató ilyen-olyan százas listáin is rendre felbukkant a neve.

Második férjével él

2005-ben pedig bekerült a nálunk is sugárzott Nyomtalanul című sorozat állandó szereplői közé, ahol azóta is Elena Delgadót játssza.
Zenei karrierje ugyancsak ekkor indult be - első albumát a kritika jól fogadta, így nem volt meglepő, hogy az egyik kislemezhez készült videoklipjét jelölték a Latin Grammy-díjra is.

A sztárvilág leghíresebb szerelmespárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

A magánéletben idén ért révbe a sztár – bár első férjétől elvált, Eric Winter színésszel 2008 novemberében esküdtek örök hűséget egymásnak.

Gyermekük ugyan még nem született, de valószínűleg nem sokáig kell már várni az örömhírre.

Ezt is szeretjük