Nyíltan vállalja melegségét az akciófilmek sztárja
Roland Emmerich nevéhez olyan kasszasikerek fűződnek, mint A függetlenség napja vagy a Godzilla.
Az álomgyárban egyre többen vállalják fel másságukat, ám a homofóbia és a kiközösítés miatt nagyon sokan továbbra is titokban tartják, hogy a saját nemükhöz vonzódnak. A világhírű akció- és katasztrófafilm-rendező, Roland Emmerich az előbbi csoportba tartozik, hiszen ő már pályafutása kezdetétől nyíltan felvállalta melegségét.
Míg a színészek és zenészek kapcsán a közvélemény hamar megjegyzi másságukat, addig a rendezőkről és az egyéb művészeti ágakban tevékenykedőkről az ilyen tények sokkal kevésbé tudottak. Még akkor is, ha az érintettek - mint például Emmerich – sosem titkolták melegségüket.
Akikről nem sokan tudják, hogy melegek
Csak néhány név példaképpen a művész- és kommerszfilmek világából, akik emlékezetes alkotásokkal örvendeztették meg a filmrajongókat, de talán kevesen tudják róluk, hogy melegek: Pedro Almodóvar, Stephen Daldry, Rainer Werner Fassbinder, Todd Haynes, Joel Sumacher és Gus Van Sant.
A Németországban született Emmerich nevéhez olyan kasszasikerek fűződnek, mint A csillagkapu, A függetlenség napja, a Godzilla, a Holnapután, az I.e. 10 000 vagy a 2012. Ezekkel a filmekkel több mint hárommilliárdos összbevételt szerzett, amivel minden idők legsikeresebb európai filmrendezőjének számít a mai napig Hollywoodban.
Rasszizmus és homofóbia
A filmrendező ennek ellenére mindig is keményen kritizálta a showbiznisz világát, azt állítván többek között, hogy neki is szembesülnie kellett a meleggyűlölettel és a rasszizmussal - utóbbival éppen akkor, amikor Will Smith-nek adta A függetlenség napja egyik főszerepét.
Érdemes megjegyezni azt az érdekességet Emmerichről, hogy kőkemény láncdohányos, aki napi négy doboz cigarettát füstöl el.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nem véletlen tehát, hogy az általa rendezett tömegfilmekben szinte mindig akad egy hős, aki éppen leszokni próbál a cigarettáról.