Nem tudni, mi történt! Váratlanul elhunyt a Disney népszerű sztárja

Egyelőre nem közölték, mi okozta a híres dalszövegíró, Robert Sherman halálát.

Robert Sherman neve sokaknak ismerős, akik zenei világuk miatt is szeretik a hollywoodi filmeket.

A népszerű dalszövegírót március 5-én, Londonban érte a halál, ám azt egyelőre nem közölték, hogy pontosan milyen betegségben hunyt el a 86 éves dalszövegíró.

Tehetséges művész volt

Robert Sherman 1925. december 19-én született New York Cityben, orosz zsidó emigránsok leszármazottjaként.

Édesapja, Al Sherman is dalszövegíró volt, Robert zenei tehetsége pedig már korán megmutatkozott: zongorázott és hegedült, emellett pedig verseket írt, és a festészetben is egyre több ismeretet szerzett.

Végül a művészeti ágak közül a zene bizonyult számára a legkedvesebbnek, a második világháború után saját zenei kiadót alapított.

Testvérével, Richarddal kezdett dalokat írni, később pedig a Disney-vel is együttműködtek: olyan népszerű dalok fűződnek a nevükhöz, mint az It's a Small World vagy a furcsa című Supercalifragilisticexpialidocious.

Oscar-díjat is nyert

A testvérpár 1976-ban kapott csillagot a legendás Hollywood Walk of Fame-en, a legnagyobb sztárok között.

Az elmúlt évek zenészhalottai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Pályafutásuk másik csúcspontja pedig minden bizonnyal 1965-ben volt, amikor a Mary Poppins című filmért két Oscar-díjat is bezsebelhettek, ezek közül az egyik a legjobb eredeti filmbetétdalnak járó elismerés volt.

Robert Shermannak négy gyermeke született: Laurie 1955-ben, Jeffrey 1957-ben, Andrea 1960-ban és az ifjabb Robert 1968-ban.

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Édesapjuk halálhírét Jeffrey erősítette meg a Facebookon, hozzátéve többek közt, hogy a sztár dalai reményt, örömet és szeretetet hoztak az egész világnak.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük