Ő Robert Downey Jr. élete szerelme: már 21 éve bolondul Susanért

Magánéletben és munkában is tökéletesen partnerek.

Robert Downey Jr. szerelme
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Robert Downey Jr. és Susan Downey 2003 óta alkot egy párt. Megismerkedésük története a Gothica című filmhez köthető, ahol a színész Halle Berry oldalán szerepelt, Susan pedig producerként vett részt.

Bár a nő először ódzkodott az akkor 38 éves Downeytól, végül azonban beadta a derekát és elment vele randizni. Ezt követően felpörögtek az események, és a páros azóta elválaszthatatlan. 

Robert Downey Jr. szerelme

A Vasember sztárja - aki korábban Sarah Jessica Parkerrel is járt - csupán pár hónap után eljegyezte Susant, majd 2005-ben a New York-i Long Islanden össze is házasodtak. Felesége a magánélet mellett karrierjében is nagyban segítette párját.

Ő volt például a felelős azért, hogy Downey elvállalta élete egyik legnagyobb szerepét a Sherlock Holmes című Guy Ritchie-filmben.

A párnak nem sokkal később, 2012-ben megszületett első fia, majd 2014-ben egy kislánnyal is bővült a család. Downey és Susan azóta több filmben is dolgoztak együtt, A bíró című 2014-es produkció volt az első közös mozijuk. A házasokon mai napig látszik, hogy remekül megvannak, olykor bolondosan, máskor romantikusan pózolnak a kamerák előtt. Válogatásunkban most ezekből a pillanatokból hoztunk párat.

Robert Downey Jr. és Susan a Sr. című Netflix-dokumentumfilmben is együtt dolgoztak, ami a színész és édesapja kapcsolatáról szól.
Fotó: Axelle/Bauer-Griffin / Getty Images Hungary
Az 58 éves színész aktív közösségi médiás oldalain, Valentin-nap, házassági évforduló és Susan szülinapja alkalmából is romantikus poszttal szokott kedveskedni.
Fotó: Getty Images Hungary
A színész Susan harmincadik születésnapja előtt akarta megkérni a kezét, ezért a producer születésnapján éjfél előtt pár perccel, az ajándékokkal együtt adta oda a gyűrűt.
Fotó: Getty Images Hungary
2014 júliusában Downey a Twitteren jelentette be, hogy Susannal második gyermeküket várják. "Yo. Susan. Én. Baba. Lány. November. Skorpió?" - írta.
Fotó: Steve Granitz / Getty Images Hungary
Susan eleinte nem volt biztos a színészben, elmondása szerint "érdekesnek, de furának" tartotta Downeyt.
Fotó: Anita Bugge / Getty Images Hungary

Kate Winslet nem kegyelmezett Robert Downey Jr.-nak: miatta nem kaphatta meg a főszerepet

Kate Winslet miatt nem Robert Downey Jr. lett a Holiday főszereplője.

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük