
Képeken a bizonyíték! 18 évvel fiatalabb kolléganőjével csalta meg párját a rendező
Quentin Tarantino megcsalta párját, Uma Thurmant.

Bár az csak júniusban derült ki, hogy a pletykák igazak, Quentin Tarantino és Uma Thurman egy párt alkot, ám nagyon úgy tűnik, nem lehet felhőtlen a kapcsolat.
Az 51 éves rendező a legtöbb interjújában elmondta, hogy számára a 44 éves szőke színésznő a múzsa, belőle merít ihletet, és bár lehet, a filmezés tekintetében állhatatos, párkapcsolati téren egészen biztosan nem az.
Lekapták az utcán
Vasárnap éjjel ugyanis 18 évvel fiatalabb kolléganőjével, Vanessa Ferlitóval kapták lencsevégre, ahogy önfeledten csókolóztak és sétálgattak New York utcáin.
Eközben Uma Thurman egyedül volt kénytelen megjelenni a Clinton Alapítvány gálaestjén.
A lesifotós azt is lekapta, ahogy a rendező és a színésznő egy étteremben vitázni kezdett, majd a veszekedést az utcán folytatták. A pár állítólag régóta baráti viszonyban van, ebből fejlődhetett ki valami mélyebb érzelem.
Azt egyelőre nem lehet tudni, a képekhez és a viszonyhoz mit szólt a Kill Bill sztárja. Uma Thurman és Quentin Tarantino a Pulp Fiction, azaz a Ponyvaregény 1994-es forgatása óta mély barátság van, ezt emelték egy magasabb szintre nyáron. Közös barátaik szerint gesztusértékű volt a cannes-i filmfesztiválon való megjelenésük, ahol kéz a kézben vonultak végig a vörös szőnyegen. Ezek után nem is akarták tagadni, hogy egy pár.
A rendező egyik barátja akkor elmondta, Tarantino évek óta szerelmes a 44 éves színésznőbe, ám eddig sohasem voltak mindketten pár nélkül, hogy lépni tudjanak.
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft