Pierce Brosnan 25 éve imádja a feleségét - Husisan is odavan érte

Már 25 éve alkot egy párt Keely Shaye Smith-szel.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek
Már 25 éve alkot egy párt Keely Shaye Smith-szel.

Pierce Brosnan és Keely Shaye Smith Hollywood egyik legösszetartóbb sztárpárja. A színész és kedvese most ünnepelhették a 25. évfordulójukat - 1993-ban jöttek össze, de csak 2001-ben kötöttek házasságot, ugyanis sokáig úgy voltak vele, hogy papír nélkül is boldogok egymás mellett.

Így imádják egymást

Az egykori James Bond és kedvesének szerelme legendás: a sztárpár még ennyi idő után is imádja egymást. Sehova sem mennek egymás nélkül, folyton csókolóznak az utcán, sőt, még biciklizés közben sem engedik el egymás kezét. Keely Shaye Smith a Mamma Mia! sztárjának második felesége, sajnos az első nejétől, Cassandra Harristől 11 évnyi házasság után, 1991-ben el kellett búcsúznia - Harris-t legyőzte a rák. Sőt, nem ő az egyetlen nő az életében, akit tragikusan fiatalon kellett eltemetnie: lánya, Charlotte ugyanúgy rákban hunyt el 2013-ban.

Ennek fényében nem csoda, hogy Keely-hez így ragaszkodik - szó szerint rajong a feleségéért. Pedig az évek során az egykori újságírónő rengeteg kritikát kapott a súlya miatt, ugyanis az egykor nádszálkarcsú bombanő a 25 év alatt apránként meghízott, és a rajongók szerint egy világsztár feleségének nem így kellene kinéznie. Természetesen Brosnan mindig a neje védelmére kelt: közölte, ha kétszer akkora lesz, akkor kétszer ennyire fogja imádni - egyébként meg, neki fontosabb, hogy a kedvese egészséges és boldog, mint az, hogy darázsdereka legyen.

Összeállításunkban megnézheted a közös fotóikat - nézd meg, hogy szeretik egymást!

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük