Menthetetlenül leépült az alzheimeres Peter Falk
A legendás színész állapota egyre rosszabb, ezért a napokban a bíróság állandó felügyelet alá helyezte.
A 81 éves Peter Falk színészt a bíróság 2009. június elsejei hatállyal állandó felügyelet alá helyezte.
Mivel Alzheimer-kórja annyira elhatalmasodott rajta, hogy már teljesen leépült az emlékezete.
A világ minden táján aggódnak érte
Mint arról korábban hírt adtunk, a népszerű Columbo megformálójával kapcsolatban lánya, Catherine Falk még tavaly decemberben kérvényezte – bár később visszavonta beadványát -, hogy helyezzék a gyámsága alá édesapját, mivel az idős férfi már képtelen gondoskodni önmagáról.
A Los Angeles-i bíróságon tanúskodott a színész egyik orvosa, aki megerősítette, Falk előrehaladott demenciában, azaz időskori elbutulásban szenved, vélhetően az Alzheimer következtében.
Minden emléke kitörlődött
Állapota Dr. Stephen Read elmondása szerint néhány műtétet követően kezdett rohamosan romlani, így feltételezik, hogy esetleg az altatás lehetett kedvezőtlen hatással a betegségére.
Read először 2008 júniusában vizsgálta meg a sztárt, mielőtt az csípőműtétnek vetette alá magát. A beavatkozás után ismét megvizsgálta, és azt kellett megállapítania, Falk memóriája egyértelműen rosszabbodott.
A bíróság határozata alapján a teljesen leépült színész felügyeletét továbbra is felesége, Shera Falk látja el, aki éjjel-nappal gondoskodik róla, és főz is rá.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Bár a meghallgatások során kiderült, lányával felnőttkorában megromlott a viszonya. A családi béke megőrzése érdekében Catherine-nek kéthavonta 30 perc látogatási időt engedélyeztek, amin kettesben lehet édesapjával – aki valószínűleg nem fog emlékezni a találkákra.