12 év után váratlanul lett vége! Kiderült, miért válik a népszerű sztárpár

Peter Facinelli és felesége, Jennie Garth 12 év házasság után döntött a szakítás mellett.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Peter Facinelli a Fox csatornán futó Fastlane - Halálos iramban című tévésorozat révén vált népszerűvé, de a hazai közönség szívébe az Alkonyat-filmsorozatban megformált Carlisle Cullenként lopta be magát.

A színész és szintén szakmabeli felesége, a Beverly Hills 90210-ből ismert Jennie Garth azonban most magánéletük miatt kerültek a figyelem középpontjába.

12 év után vége

Múlt héten jelentették be ugyanis, hogy kapcsolatuk végleg zátonyra futott, és 12 év házasság után a válás mellett döntöttek.

A pár 1996-ban ismerkedett meg az An Unfinished Affair című film forgatása közben, és 2001 januárjában álltak oltár elé.

Három tündéri gyermekük született: Luca 14, Lola kilenc-, Fiona pedig ötéves, és mint elmondták, szülőként a válóper során igyekeznek az ő érdekeiket szem előtt tartani.

A szakítás okával kapcsolatosan napvilágot láttak olyan híresztelések, amelyek szerint hűtlenség áll a dolog hátterében, ám az érintettek ezt cáfolták.

Megcsalással vádolták

- Ezek a pletykák teljes mértékben valótlanok, és nagyon fájdalmasak az egész családnak. Szeretnénk tisztázni, hogy a válásban nem játszik szerepet harmadik fél - nyilatkozták.

Sármos sztárapukák a gyerkőcökkel

Nézegess képeket!

Elolvasom

A színésznő pedig elmondta, hogy véleménye szerint ez a helyes döntés részükről, saját és gyermekeik szempontjából egyaránt, ezért egyáltalán nem sajnálja, hogy férjével különválnak útjaik.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Később azt is hozzátette, tisztában van vele, hogy nem lesz könnyű a saját lábára állni, de a szíve mélyén érzi, hogy így kell lennie, és várja, hogy mit hoz a jövő.

Ezt is szeretjük