Fegyvert fogott bájos feleségére Paul Anka
A hírek szerint Paul Anka harminc évvel fiatalabb felesége, Anna hívta a rendőröket, miután elfajult a veszekedés.
A TMZ értesülései szerint Paul Anka fegyverrel fenyegette meg feleségét, Anna Yeagert legutóbbi veszekedésük alkalmával.
A 68 éves énekes több évtizeddel fiatalabb párja múlt csütörtök reggel két alkalommal is tárcsázta a 911-et. Állítólag a vita egy elbocsátott szobalány miatt robbant ki, a felek között pedig olyannyira elszabadultak az indulatok, hogy a feleség úgy döntött, szükség lesz rendőri erőre is.
Nem először balhéztak
Mint Yeager elmondta, azért hívta ki a rendőröket, mert attól tartott, férje esetleg a vita hevében olyat tesz, amit később megbánna. Elmondása szerint ugyanis előző éjszaka fegyverrel próbálta jobb belátásra téríteni feleségét a szétszoláriumozott sztár.
Mindenesetre a kiérkező egyenruhások a megfigyelő kamera felvételei megtekintése után úgy döntöttek, nincs közvetlen életveszélyben egyik érintett sem, így különösebb intézkedés nélkül elhagyták a házat.
Ám nem ez az első alkalom, hogy a sztárházaspár nem bírta féken tartani indulatait: tavaly novemberben a feleséget tartóztatták le, miután úgy megdobta egy darabka jéggel az urát, hogy annak felrepedt a bőre.
Több mint 50 éve énekel
Az 1941-es kanadai Paul Anka első számát I Confess címmel 14 évesen rögzítette, de sztárrá két évvel később vált a Dianával. A dal hatalmas sikert aratott mind hazájában, mind pedig az Egyesült Államokban, a kislemez pedig azóta is a legnépszerűbbek közé tartozik azok között, melyeken kanadai előadó hallható.
Számos slágere mellett neki köszönhetjük Frank Sinatra ikonikus My Way dalának angol szövegét, továbbá annak idején Michael Jacksonnal együtt írták az I Never Heard-öt, melyet a pop királyának halála után This Is It címmel dobtak piacra.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció